Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Elsőre talán nagyon messzinek tűnhet a 2030-as dátum, pedig mindösszesen 14 évről beszélünk, ami annak fényében, hogy Németország vezetése addigra el szeretné érni, hogy kizárólag zéró helyi emissziós négykerekűek kerüljenek újonnan forgalomba, máris sokkal rövidebbnek tűnik. Az elektromos autózás ugyan rendkívül gyorsan fejlődik, mégis nehéz elképzelni, hogy 1,5 évtized múlva egyes országokban már csak elektromos, vagy éppen üzemanyagcellás autók kerülhetnek utcára.

Mindennek a hátterében természetesen a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének igénye áll. A témában a német helyettes gazdasági miniszter, Rainer Baake is megszólalt, és elmondta, hogy egy normál dízel vagy benzines autó élete átlagosan 20 évig tart, így a következő 15 évben drasztikusan csökkenteni kellene az ilyen modellek eladásait. Noha az elektromos technológia igencsak gyorsan fejlődik, jelen helyzetben azért nem könnyű mindezt elképzelni.

Az üzemanyagcellás megoldás is szóba jöhet

Jelen pillanatban azonban a kormány mindenféle törekvése ellenére sokan még mindig nehezen fogadják el az elektromos autókat – amit persze a viszonylag rövid hatótávokkal és hosszadalmas töltési időkkel nem is csoda. Éppen ezért a németek azt tervezik, hogy néhány intézkedéssel megpróbálják a villanyos és hibrid autók felé terelni a vásárlókat, amitől azt várják, hogy 2020-ig 500 ezerre nőjön az ilyen alternatív hajtáslánccal szerelt négykerekűek eladása.

Mindezek ellenére azért elég nehéz elképzelni, hogy a nagy német márkák 2030-ra teljesen kivégezzék a benzines és a dízel hajtásláncokat, de az kétségtelen tény, hogy Németország szén-dioxid kibocsátásának egyötödét adják a forgalomban lévő járművek, így nem csoda, hogy ezen a téren próbálnak meg spórolni – az adatok egyébként a német környezetvédelmi minisztériumtól származnak. A terv mindenesetre jól hangzik, és bár szinte biztosra vesszük, hogy addigra már teljes értékű, lemondásoktól mentes elektromos autók is lesznek a piacon, de azt azért nem gondolnánk, hogy a hagyományos üzemanyagokkal hajtott járművek teljesen eltűnnének a kínálatból – még Németországban sem.