
Berlinben ma este, pontban 19 órakor, tehát most kedődik a Škoda vadonatúj SUV modelljének, a Kodiaq-nak a hivatalos világpremierje. Az autóról már eddig is sok-sok információt kaptunk elöljáróban, de teljes pompájában nem tudtuk még megcsodálni a méretes terepest, ami a Volkswagen Tiguan alapjaira épül, ám testvérénél nagyobb, praktikusabb és maszkulinabb, sikere előre borítékolható.
A hivatalos bemutatót Önök is végignézhetik velünk, mégpedig élőben: semmi mást nem kell tenniük, mint ide kattintani, vagy ezen bekezdés felett elindítani, és esetleg kinagyítani a videót, ami világpremierről lévén szó angol nyelven követhető. Jó szórakozást kívánunk Önöknek a gyári show-hoz és a prezentációhoz, holnap reggel pedig ígérjük, érkezünk a teljes Kodiaq leírással és a gyári galériával.
A berlini leleplezést követve különben nem csupán az elsők között ismerhetik illetve pillanthatják meg az újdonságot, hanem a közvetített sajtóbemutató révén belecsöppenhetnek a mi mindennapi munkáséletünkbe: végignézhetik, hogy egy (autós) újságíróknak megrendezett nagyméretű globális autós esemény nagyjából miként zajlik.
