Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nemrégiben meglepő hírekkel szolgált nekünk a Mercedes-Benz, hiszen a csillagosok bejelentették, hogy piacra dobnak egy pickupot. Noha a prémiumgyártók közül egyedül a stuttgartiak foglalkoznak tehergépjárművekkel is, a nagyközönség számára mégis meglepő volt ez a lépés. A Daimler azonban gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba: az autó a Renault-Nissan csoport közreműködésével készül majd, az alapokat pedig a vadonatúj Navarától kölcsönzik.

Ettől függetlenül persze nincs ok az ijedségre, hiszen bár sok közös lesz a csillagos pickupban és japán testvérében, a Mercedes mindenkit biztosított afelől, hogy az újdonság kívül-belül megfelel majd a német gyártó által felállított prémium elvárásoknak – még ha személyautóik szintjét nem is feltétlenül éri majd el. A megállapodás olyannyira szoros, hogy németek platósa a Navara gyártósorain készül majd Barcelonában, illetve az argentin Cordobában.

A Navarától érkeznek az alapok

A részletek tekintetében egyelőre igencsak szűkszavúak a gyáriak, azonban annyit elárultak, hogy a csillagos platós duplakabinos kivitelben készül majd, és – ahogyan az előbb már említettem – örökli majd a gyártó jellegzetes formáit és tulajdonságait. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy a Mercedes nem követi el még egyszer azt a hibát, amit a Citan esetében megtett: nem egy átcímkézett Navarát próbál majd lenyomni a vásárlók torkán. A kezdőképen látható rajz egyelőre még nem hivatalos, de hasonló formákra számíthatunk.

A Daimler elnöke, Dieter Zetsche így nyilatkozott az ügyben: „a belépés egy olyan gyorsan növekedő szegmensbe, mint a közepes pickupoké, egy fontos lépés, hogy folytatni tudjuk a globális növekedésünket. Köszönhetően a Renault-Nissan csoporttal kötött jól működő megállapodásunknak, rengeteg időt és pénzt tudunk megspórolni a fejlesztés alatt.”

A formák tekintetében a Mercedes hobbiterepeseit vehetik majd alapul

Természetesen a másik fél képviselője, Carlos Ghosn sem hagyhatta szó nélkül a mindenki számára előnyös üzletet: „köszönhetően a Daimlerrel kötött megállapodásnak, megoszthatjuk a Cordobában található üzemünk fejlesztéseinek költségeit, amivel párhuzamosan újabb latin-amerikai piacokra törhetünk be. Ez a projekt a barcelonai gyárunk termelésének optimalizálását is biztosítja, amely szintén versenyképesebbé tesz minket egy fontos szegmensben.”

A megállapodásnak tehát mindenki örül, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki a Mercedes-Benz első platósából. Abban azért biztosak lehetünk, hogy a németek nem veszik majd félvállról a feladatot, hiszen egyes piacokon hatalmas kereslet mutatkozik a hasonló járművekre, amelyek esetében egyre nagyobb igény mutatkozik a jobb minőségű megoldásokra– ebben pedig a Mercedesnél biztosan nem lesz hiány, még ha tehergépjárművekkel foglalkozó részleg is készíti az autót.