Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Éppen fél éve, hogy a Volkswagen háza táján kirobbant a dízelbotrány, de a visszhangok azóta sem csitulnak. Ennek persze jó oka van, hiszen nem megy minden olyan olajozottan, mint azt a németek szerették volna. Ezúttal a visszahívásokat kellett leállítani, és a rossz nyelvek szerint ennek nyomós oka van.

Németországi értesülések szerint az érintett Passátok visszahívásos javítása után megnövekedett a szóban forgó példányok fogyasztása. A megkeresésre a Volkswagennél elmondták, hogy a visszahívásokat valóban le kellett állítaniuk ideiglenesen, de természetesen tagadták azt, hogy mindez az autók étvágyának növekedése miatt történt volna – ami persze nem meglepő.

A Volkswagen nincs könnyű helyzetben

A témában egyébként egy, a neve elhallgatását kérő belsős személy is megszólalt, aki elárulta, hogy vizsgálják a fogyasztásnövekedés okát, amit egyelőre nem lehet egyértelműen a javításokhoz kötni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nincsenek könnyű helyzetben a gyáriak, ugyanis biztosítaniuk kell azt, hogy az autók nem lesznek hangosabbak, és nem fognak több szén-dioxidot kibocsátani, mint azelőtt, ez pedig komoly feladat elé állítja a mérnököket.

Az ügyben a német hatóságok is vizsgálódnak, és bár március 27-ig kellett volna lezárniuk az ügyet, azóta sem született döntés. Sokáig azonban már nem húzhatják a dolgot, így ezen a héten, vagy legkésőbb a jövő héten mindenképp meg kell hozniuk a határozatot. Amennyiben a Volkswagen számára ez kedvező lesz, a németek folytathatják a Passatok visszahívását, hogy aztán később a további érintett modelleket is helyrehozzák. A folyamat még jó sokáig eltart majd, hiszen csak Németországban mintegy 2,5 millió autóról van szó, és akkor Európa, valamint a világ többi részén még bele se kezdtek a javításokba.