
Minden jel arra mutat, hogy a Lexus nagyon is komolyan veszi a különösen sportos F-sorozat porfóliójának bővítését. Az RC F és a GS F után az LC és az LS is megkapja a maga sportmodelljét, sőt, utóbbi valamilyen formában az októberi Tokiói Autószalonon meg is mutatja magát.
Egyelőre nem lehetünk biztosak benne, hogy a valódi LS F-et láthatjuk a fotón, azonban igencsak élethűnek tűnik az egyik közösségi oldalon kiszivárgott kép, ami egy japán magazinból lett kiragadva. A luxusszedán ugyan már önmagában is elég agresszív megjelenésnek örvend, azonban az F kivitel minden eddigi változatot felülmúlhat majd sportosság tekintetében: az biztos, hogy nem szívesen kerülnénk az autó elé – szinte az autó egész orra egy nagy légbeömlő. Ehhez jön még a látványos kék szín, a hatalmas, fekete keréktárcsák és a fekete kiegészítők.
Önmagában is elég látványos az LS
A Lexus LS sportverziója is egy 4-literes, duplaturbós V8-as egységet kap, amely akár 600 lóerőt és közel 700 Nm nyomatékot is kiszuszakolhat magából – ugyanez az erőforrás adja majd a GS F és az LC F szívét is.
A Lexus korábban bejelentette, hogy az október 27-én nyitó Tokiói Autószalonra valami nagy meglepetéssel készül. Azt már márciusban írásba adták, hogy ez nem az LC F lesz, így pedig szabad a tér a potens csúcslimuzin számára. Az LS F bemutatása azért is lenne mérföldkő a Lexus történetében, mert az LS luxusszedán eddigi pályafutása és négy korábbi generációja során egyszer sem készült radikálisan sportos hangolású változat a modellből. Bár több típus is megrendelhető volt feljavított fékrendszerrel, áthangolt felfüggesztéssel, gyorsabban kapcsoló sebességváltóval, érdemi teljesítménynövelést egyik korábbi modellhez sem kínált a gyár.
Kép forrása: jzsinternational instagram
