Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Fiat csoport stratégiáját már ismerjük a rövid távú jövőt illetően: az Alfa Romeo felvirágoztatásának érdekében az olaszok kényszerpályára küldték a Lanciát. Mindeközben az Alfa Romeónak égető szüksége van több új modellre is, hiszen a jelenlegi paletta a 4C kivételével csupa olyan matuzsálemből épül fel, amelyek már aligha versenyképesek a kategóriatársakkal szemben.

Épp ezért az Alfa Remoeónak 5 éves tervet dolgozott ki a Fiat, amelyben már bizonyosan szerepel három, fejlesztés alatt álló modell. Ezek közül az első természetesen a már jóval korábbra ígért, tehát késésben lévő Giulia. A 159 helyébe lépő, ám immáron a márka gyökereihez méltóbb hátsókerékhajtással rendelkező középkategóriás szedán csupán 2016 közepén érkezik majd meg. Azonban a Giulia névválasztása már nem tűnik olyan biztosnak, a motorpaletta már annál inkább.

A középkategóriás olasz orrában helyet kaphat egy 2,2 literes benzinmotor, amelynek teljesítményét persze több szintre, 180 és 330 lóerő közé lövi be a gyártó, míg a csúcsmotor szerepét a 400-500 lóerős, 3,3 literes, természetesen feltöltött V6 vállalja. Emellett nem maradhatnak ki a dízelmotorok sem, a négyhengeressel a 120-210 lóerős intervallumot fedik le, míg a hathengeres öngyulladós 250-330 lovas teljesítménnyel bír majd. A felsoroltak melllett az ígért M3 konkurensről, a GTA-ról sem feledkezhetünk meg.

A szedánt a későbbiekben egy közepes méretű crossover követi, míg a harmadik, már fejlesztés alatt álló modell a zászlóshajó szerepét játszó csúcsszedán lesz, egy vérbeli luxusautó, amely a Mercedes-Benz S-osztály ellenfeleként száll majd ringbe. A crossover javarészt a Giulia alapjaira és technikájára épül, valamint a formatervet illetően is sok hasonlóság várható.

A felsorolt modellekkel persze nem ér véget a sor, az Alfa Romeo ugyanis egy középkategóriás kupét és roadstert, valamint egy nagy SUV-t is szeretne gyártani, sőt, még egy belépő szintű modell is szerepel az olaszok bakancslistáján. Mindez persze szép és jó, de a történet hitelességén sokat dobna, ha végre kézzel fogható eredmény érkezne a márka háza tájáról, nem csupán grandiózus tervek és ígéretek halmaza.