
Noha az önvezető autók körül még temérdek jogi, szabályozási és felelősséget érintő kérdés vár megoldásra, a gyártók már elkötelezettek az autonóm technológia mellett, szinte minden nagyobb márka rendelkezik már kísérleti stádiumban álló példánnyal. Azonban nem elég csupán az autógyártók igyekezete, az óriási számítási képességet igénylő feladatok a chipkészítők elé is új akadályokat gördítenek.
Az Nvidia épp ezért elébe ment a dolgoknak és Drive PX 2 néven olyan számítógépet mutatott be, amelynek tervezésekor az autonóm autók vezérléséhez szükséges képességeket tartották szem előtt. Ez által felgyorsulhat a verseny, hiszen a folyadékhűtéssel is ellátott szuper-GPU a gyártó állítása szerint elképzelhetetlen mértékű számítási képességekkel rendelkezik, ereje nagyjából 150 db Macbook Pro összegzett teljesítményének felel meg.
Összesen 12 processzort, illetve két, következő generációs Pascal grafikus processzort hozott egy fedél alá az Nvidia, amelyek mintegy 8 terraflops számítási teljesítményt eredményeznek – a Drive PX 2 egy szörnyeteg, amely arra vár, hogy megtanulhassa, miként kell vezetni egy autót. Ekkora számítási teljesítmény már elégséges ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia gyorsan megtanulja a mindennapi vezetés fortélyait, illetve boldoguljon a váratlan akadályokkal, egyéb járművekkel és kedvezőtlen időjárási körülményekkel.
Az Nvidia szuperszámítógépe teljes mértékben az önvezető autókhoz lett fejlesztve, ennek megfelelően a feladatok ellátásához 12 videokamerát képes egyszerre kezelni, továbbá radar és számos egyéb szenzor jelét veheti. Mindezen adatmennyiség már bőséges információt állít elő az autó környezetének pontos érzékeléséhez, az objektumok azonosításához.

Ráadásul az Nvidia nem csupán egy bitang erős számítógépet ad, hanem hozzá egy úgynevezett DriveWorks szoftvert is, ami a járműgyártó fejlesztési folyamatát hivatott felgyorsítani. Egy további, DIGITS néven futó program tartalmazza azt a tanulási algoritmust is, amely nélkülözhetetlen az autonóm járművek vezérléséhez. A szoftver lényegében összegyűjti azokat a megtanult folyamatokat, képességeket, amelyeket egy adott jármű már elsajátított, és továbbítja azokat egy felhő alapú tárolóba, ahonnan a többi hasonló vezérlőszámítógép letöltheti ezt a már megtanult tudást, így az még könnyebben boldogulhat.
A Volvo az első olyan gyártó, amely az Nvidia megoldását, azaz a Drive PX 2 szuperszámítógépet alkalmazza a jövőbeli modelljeiben, azonban az Audi, a BMW, a Mercedes és a Ford is sorban – utóbbiak már most is használják a DIGITS szoftvert.
