Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW idén nagy pillanatot él meg, március 7-én ugyanis centenáriumát ünnepelheti a neves bajor márka. A 100 éves évfordulóra készülő németek háza tájáról már korábban érkeztek olyan hírek, melyek szerint egy, az i8 alapjaira épülő szuperautó készül a születésnapra, azonban ezúttal egy másik ünnepi ajándékról, méghozzá egy autonóm modell érkezéséről számolhatunk be.

Noha a századikra az igazi rajongók temérdek lóerőt, füstölő abroncsokat és finom kipufogógáz illatát vizionálták, fontos, hogy a márka az évfordulón megmutassa igazi arcát – a BMW mindig is az innováció zászlóvivőjének számított, s ezúttal is a jövőre fókuszálnak a németek. Persze már számos gyártóról megírhattuk, hogy "elhagyják a kormánykereket" és önvezető autót fejlesztenek, ám a bajorok sem maradhatnak ki a sorból, s őket ismerve kiforrott, minőségi végeredményre számíthatunk még az idén.

Ian Robertson, a BMW eladásokért és marketingért felelős vezetője elmondta, hogy a tárgyalások az autonóm technológiával kapcsolatban meglehetősen előrehaladott státuszban vannak, gyakorlatilag már csak egy nagyobb lépés van hátra csupán. A szakember szerint a tökéletesre csiszolt végső megoldás maximum 10 év múlva már rendelkezésre áll, azonban az önvezető autók érkezése akár ehhez képes további 5 évet csúszhat egyéb okok miatt. Ezek között nevezte meg Robertson a morális problémát, hiszen köztudott, az autonóm modelleket nehéz feladat lesz megbarátkoztatni a társadalommal, s akkor a mindent lefedő jogi, szabályozási háttérről még nem is beszéltünk.

Példaként egy baleset képét idézte fel a BMW menedzsere: ha egy autó egy teherautónak ütközik, akkor kérdés, hogy mi történjen, az automatika megpróbálhatja leirányítani az útból a sérült járművet vagy maradni a baleset utáni helyen, s állapotban. Előbbinek megvan a maga előnye, azonban az úttestről való levánszorgás közben potenciális veszélyforrás a lassan mozgó autó. Tehát mindenképp sok munka vár a törvényalkotókra és a jogszabályok mestereire, hogy ésszerű, logikus és egyértelmű irányelveket, rendszert határozzanak meg.

A BMW önvezető járművéről azonban részleteket még nem árult el a szakember, azonban azt elhintette, hogy más termékekkel kapcsolatban áll, azaz bizonyos funkciók átszivároghatnak a kínálatban szereplő típusok némelyikébe.