Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A jelenlegi Peugeot 508 nemrégiben, a modellfrissítéssel hagyta maga mögött termékciklusának felét, amely már teret enged a következő generációval kapcsolatos elmélkedéseknek. A középkategóriás nagymacska utódját pedig már javában fejlesztik a franciák – alig két év múlva már bemutatkozik.

A Peugeot vezetői a hagyományos középkategóriás piac beszűkülése, valamint az igények emelkedése miatt több utat is végiggondoltak a márka drágább modelljeinek megújításával kapcsolatban. Korábbi interjúkban már szó volt egy dinamikusabb, kupészerű, valamint egy tágas, praktikus modellről is közös alapokon. A végkifejlett milyensége egyelőre kérdéses, de a Sanghaji Autószalon alkalmából Carlos Tavares – a vállalat főnöke – elárulta, hogy már fejlesztik az 508 következő generációját.

Kiemelte az önvezető funkciókat, mint az autózás következő fontos területét, amely lehetővé teszi, hogy az erőforrások legfontosabbját nyerjük meg: az időnket. Igaz, az autonóm autózás következő évtizedében a vezető válláról maximum az ügyködés feladatát veszi le az elektronika, odafigyelni ugyanúgy kötelező lesz. A pihentetőbb utazás azonban így is garantált, a jövőben pedig később más fontos dolgoknak szentelhetjük figyelmünket pl. a munkahelyi ingázás közben.

Dinamikus és praktikus: könnyen lehet, hogy az új generációnál a két irány kissé szétválik

A részletekbe nem avatott be minket a vezető, de annyi biztos, hogy a francia márka vezetősége pártolja a technikát, amelybe érdemes is befektetni, így ha nem is teljesen önvezető funkciókkal, de az autonóm közlekedést részben elősegítő tudással (pl. teljes önparkolás, dugóban önálló vezetésre képes adaptív tempomat) érkezhet az 508 utódja.