
A Föld népességének 50 %-a már ma is nagyvárosokban él, és a következő 15 évben ez az arány akár 10 %-kal is emelkedhet. Mindez persze a forgalom növekedésével is együtt jár, így a már most is sok helyen nyomasztó méreteket öltő közlekedési fennakadások még tovább fokozódhatnak. Erre talált ki az Airbus egy filmbe illő megoldást – aki pedig tudja, hogy mivel foglalkozik a francia vállalat, már sejtheti, hogy miről is van szó.
A hatalmas cégcsoport néhány tagja egy rendkívül előremutató módszerrel oldaná a nagyvárosok közlekedési infrastruktúrájára nehezedő nyomást: egy autonóm, repülő autóval. Autónak persze túlzás lenne nevezni a szerkezetet, hiszen sokkal inkább egy drón és egy helikopter ötvözetéről beszélhetünk, ami a földön nem állja meg a helyét. A tervezők azonban azt ígérik, hogy az első prototípusokat már jövőre elkezdik tesztelni, és 10 éven belül akár meg is valósulhat a nagyszabású terv – addigra persze már az autógyártók is beígérték az önvezető autózás térhódítását.
Nagyon távolinak tűnik, de az Airbus szerint mindössze 10 év kell hozzá
A projekt egyik fő elemét a cégcsoporthoz tartozó A3 egyik új találmánya szolgáltatja, ami egy autonóm járműplatformot takar, és a Vahana névre hallgat. A fejlesztőcsoport feje, Rodin Lyasoff így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „rengeteg fejlett technológiára van szükség, hogy célba tudjunk érni, mint például az akkumulátorok, a motorok és a repülés.” Ugyanakkor az egyik legnagyobb probléma, hogy az önvezető repüléshez ugyanazokra a megoldásokra van szükség, mint amik az autókban is helyet kapnak, és ezek üzembiztos integrálása az egyik legkomolyabb feladat, ami a fejlesztőcsapat elé magasodik.
A másik, ám egyelőre kevésbé égető kérdés a jogi szabályozás, ugyanis napjainkban még egyetlen ország törvényei sem engedik meg, hogy a városok légterébe teljesen önálló drónok lépjenek be. Ezt az információt Bruno Trabel, az Airbus Helicopters feje osztotta meg a sajtóval, aki egy nagyszabású projekten dolgozik együtt a szingapúri Polgári Légiközlekedési Hatósággal, melynek lényege, hogy kisebb méretű, autonóm drónok szállítanak csomagokat Szingapúri Nemzeti Egyetem kampuszán belül.
A jövőben így festhetnek majd a nagyvárosok
Visszatérve azonban az új fejlesztésre, a cél az lenne, hogy a képen látható megoldáshoz hasonlóan egy félig helikopter, félig drón repülő járművet hozzanak létre. Az Airbus pedig úgy képzeli el ezt az egészet, mint egyfajta légitaxi, tehát nem saját használatra kínálná, hanem egy rendszeren keresztül – akárcsak az Uber – lehetne hozzáférni a különleges szerkezetek szolgáltatásaihoz.
Lyasoff úr elmondta, hogy mindössze 10 év múlva már gyártásba is kerülhet az új szerkezet, amely reményeik szerint hatalmas keresletnek örvend majd, és ezzel egy csapásra forradalmasítja majd a nagyvárosi közlekedést. Erre azért egyelőre nem vennénk mérget, de az kétségtelen, hogy egy ilyen gazdasági erővel és technológiai háttérrel bíró vállalat minden bizonnyal tudja, mit csinál, így akár még valósággá is válhat a légitaxi.
