Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nagy az izgalom a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM sorozat top pilótái között, hiszen akár bajnokavatásra is sor kerülhet a Hungaroringen a hétvégén. Nagyon a BMW-nek áll a zászló idén, hiszen nyert már hazánkban futamot Marco Wittmann, és az idei szezonban eddig összegyűjtött 170 pontjával tetemes előnyre tett szert az Audi csapatát erősítő 137 pontos Eduardo Mortara előtt. A harmadik helyen Robert Wickens várja a magyar futamot a Mercedes ülésében.

Jó kérdés tehát, hogy Wittmann tud-e 2014 után duplázni az új aszfalton, és megismétli-e 2014-es rajt-cél győzelemét. A rajtrácsra egyébként korábbi F1-es pilóták, Timo Glock és Paul Di Resta is feláll majd. A sportolók tegnap már adtak egy kis beharangozót a hétvégéi hangulatról, hiszen a sajtótájékoztatóra, a Városligeti Műjégpályához többen versenyautóval érkeztek, ugyanúgy, ahogy azt nemrégiben a kamion-eb pilótái is tették. Mint minden rangos sorozat esetében, a DTM-nél is színes betétfutamok fokozzák az izgalmakat. Az Audi TT Cup mellett a Porsche Platinum GT3 kupa, valamint a legjobb sportautómárkákat felvonultató GT4 Európa Kupa csapatai is összemérik tudásukat a hétvégén.

Nagy lesz az izgalom a DTM-ben hétvégén a Hungaroringen - a BMW akár bajnok is lehet

A megszokott forgatókönyv szerint ma szabadedzések vannak minden kategóriában, majd szombaton 12:35-kor kerül sor a DTM első időmérő edzésére, a versenyt pedig 14:58-tól rendezik. Vasárnap 12:50 órától kezdődik az újabb időmérő edzés, és 15:13-tól lehet élőben végigszurkolni a hétvége második DTM-versenyét. A szurkolók kijutását ingyenes buszjáratok segítik. És idén magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, hiszen a célegyenesben Kiss Norbi méri össze kamionja gyorsulását egy DTM Mercedessel.