Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.

Az autóipar szakértői óriási változást prognosztizálnak a közeljövő autógyártásában: azt ígérik, hogy olyan mértékű fejlődésre számíthatunk az elkövetkező öt évben, mint az elmúlt ötvenben. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy bizony az elmúlt öt évtized sem múlt el nyomtalanul, igazán érdekes jövő elé nézünk.

A szakértők véleményéhez mi is csatlakozunk: ha visszatekintünk az elmúlt 3-4 év történéseire, szintén nagyot változott a világ. Régen például szó sem volt használható szériagyártású elektromos járgányoktól, az alternatív hajtásmódokat szinte az ördögtől valónak gondoltuk – ehhez képest ott tartunk, hogy Budapesten már elektromos taxikkal utazhatunk. Az elektromos hajtások mellett komoly léptékben fejlődik az egyéb alternatív hajtások palettája is, például egyre több CNG-s modellt vásárolhatunk, ami jobb kúthálózattal hazánkban is tiszta, olcsó és viszonylag kompromisszummentes megoldás lenne.

A jövőt sokak szerint a hidrogénmeghajtás jelentheti, pontosabban annak is egy speciális fajtája: amikor a nagy nyomáson, gáz formában tárolt hidrogént üzemanyagcellák bontják szét elektromos áramot termelve, végtermékként a vízgőzt kibocsátva; a meghajtást ez esetben elektromotorok végzik, vagyis alapvetően hidrogénnel üzemelő elektromos autókról beszélhetünk.

A jövő technikája olyannyira közel van, hogy a Toyota be is jelentette a világ első szériagyártású autóját ezzel a megoldással: jövőre Európába is megérkezik a Mirai, ami kompromisszumok nélkül hozza egy mai kompakt szedán menetteljesítményeit, helykínálatát, hatótávolságát. A jövő mellett a jelen csúcstechnológiája is érdekes, a BMW vadonatúj elektromos városi autója, az i3 pedig abszolút ennek jegyében fogant. Máris teszteltük az karbon vázas i3-at.

Az i3 mellett egy izgalmas összehasonlító tesztet olvashatnak legfrissebb magazinunkban: 1,6 literes dízelmotorokkal engedtünk egymásnak a kompakt kombik nagyágyúit, a Honda Civic-et, az Opel Astrát, a Peugeot 308-at és a Seat Leon-t; kemény meccs elébe nézünk. Mindemellett két fontos újdonság is bemutatkozik hasábjainkon, amiből az egyiknek jelentős hazai vonatkozása 

Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődésüket legfrissebb táblamagazinunkkal, amelyet a beágyazott olvasóban vagy itt (a magazin ikonjára kattintva) akár ebben a pillanatban olvashatnak. Amennyiben egy gyors regisztrációra is szakítanak időt, ígérjük, hogy egyetlen számról sem fognak lemaradni. Jó szórakozást kívánunk!