Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a tesztautó éppen ezekben a napokban vendégeskedik garázsunkban, az új Jaguar XF, valamint kistestvére, az XE kínálatát már bővíti a márka. Ezúttal az összkerékhajtású verzió érkezett meg, amely a legnépszerűbb, 180 lóerős kétliteres dízelmotorral lesz elérhető.

Bővül a kínálat - galériánkban az XFA 105 kilogrammot nyomó hajtásrendszer esetén az erő alapból a hátsó kerekekhez érkezik – előre a kerekek megcsúszásakor küld erőt az AWD, 165 milliszekundum alatt. A nagyobb tömeg dacára a 180 lóerős hajtáslánc menetteljesítménye csak hajszálnyit romlik: mindkét modell esetében 8 másodperces 0-100-as sprintre számíthatunk. A fogyasztási adatokat még nem tette közzé a gyártó, de nagyságrendileg 4,5-4,7 l/100 km-es adatra számíthatunk. Az XF esetében később, az XE-nél viszont már a háromliteres, kompresszoros V6-hoz is elérhető az összkerékhajtás.

Az újdonságok rövidesen elérhetőek lesznek a kínálatban.