A vásárlók nyomására a Škoda úgy döntött, hogy közkedvelt családi sportmodelljéhez, az Octavia RS-hez elérhetővé teszi a konszern összkerékhajtását. A modern négykerékhajtás a típus esetében kizárólag duplakuplungos automataváltóval lesz elérhető, ami azt jelenti, hogy az RS alapmodellekhez képest jelentős, számításaink szerint bő 1,3 millió forintos felárról beszélhetünk.
A 4x4 rendszer első körben kizárólag a gázolajos Octavia RS-ekhez lesz elérhető mind ötajtós, mind pedig kombi karosszériával, vagyis a 220-230 lóerős benzines TSI változatok maradnak elsőkerekesek. A 2-literes, 184 lóerőt és 380 Nm-t csatasorba állító dízelmotor a négykerékhajtás és a hatfokozatú automataváltó ellenére 4,9-5 l/100 km-es gyári vegyes átlagfogyasztást ígér, igencsak kellemes menetteljesítmények kíséretében.
Mostantól összkerékhajtás fokozhatja a dízel Octavia RS-ek tapadását
A kicsit könnyebb ötajtós verzió például mindössze 7,6 szekundum alatt teljesíti a 0-100 km/h-s sprintet, végsebessége pedig 228 km/h. Hogy az ígért Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normáknak való megfelelés igaz-e vagy sem, azt az elmúlt napok botrányait követően már nem tudjuk, de az biztos, hogy az összkerekes RS-ek fronthajtású testvéreiknél is biztonságosabban és könnyebben uralhatóak lesznek, különösen csúszós útviszonyok között. A magyarországi bevezetésről pontos információink nincsenek, de vélhetően rövidesen megjelennek az árlistában az újdonságok.

_medium.jpg)