Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az új Audi A8 legújabb ízelítő videója is az önvezető képességeket állítja középpontba, igaz, eddig még olyat nem láttunk a modelltől, amelyet a konkurens típusok valamelyike ne tudott volna. Ennek ellenére nagy durranásnak ígérkezik az új négykarikás zászlóshajó, és végre a belső térre is vethetünk egy behatóbb pillantást.

A korábbi előzetesekből már tudjuk: formai forradalomra nem kell számítanunk az új A8 esetében, de szemből még hangsúlyosabb hűtőrácsot, hátulról pedig krómmal gazdagon díszített, az egész hátsón átívelő lámpatestet kapunk. Emellett a mérsékelt méretgyarapodás garantált, belül pedig még letisztultabb lesz a típus. Az új ízelítő videó is ezt erősíti meg, amelyen megfigyelhetjük a digitális műszercsoportot és a központi kijelzőt - egyiket sem túlzó méretben.

Az Audi legutóbb pedig azt is elárulta, hogy a vadonatúj A8-as minden változatában széria lesz a 48 V-os, úgynevezett „mild”, vagy magyarosan enyhe hibrid rendszer. Az A8 minden verziójához – és az Audi ígérete szerint nemsokára már minden modelljéhez – alapáron járó 48 V-os rendszer egyik legnagyobb előnye természetesen a hatékonyság növelése lesz, ezt pedig a gyáriak több okos és innovatív megoldással igyekeznek kiaknázni. Az egyik ezek közül a rendkívül modern vitorlázó funkció, mely nem csak lekapcsolja a motort a hajtásból, hanem le is állítja azt – minderre ráadásul 55-től egészen 160 km/h-ig képes. Akár 40 másodpercen keresztül tud majd így haladni az autó, de a 48 V-os rendszernek hála amint a gázpedálra helyezzük a lábunkat, késlekedés nélkül kapcsol vissza az erőforrás és érkezik meg a kellő erő. Ehhez hasonló rendszer érkezik egyébként hamarosan a Mercedes-Benz S-osztályhoz, és a csillagos márknál is szépen lassan elterjed majd a teljes palettán.

Minden tekintetben jobb lesz, már csak a külső a kérdés - a képeken a jelenlegi generáció látható

A másik rendszer ugyan nem teljesen ismeretlen, de az Audi először alkalmazza majd: a start-stop rendszer már 22 km/h-nál leállítja majd a motort, ha úgy érzi, hogy megállásra készülünk. Azért egy teljesen új funkciót is tartalmaz a megoldás, ugyanis összedolgozik az autó előtti környezetet figyelő kamerával, és amennyiben az előttünk álló jármű ismét gyorsít, vagy álló helyzetből elindul, rögtön elindítja a motort, hogy a sofőr esetleges figyelmetlensége esetén se legyen késlekedés – ezzel egyébként a forgalmi dugók ellen is harcol az Audi.

Természetesen a biztonság továbbra is elsődleges szempont, így az autó érzékelői minden pillanatban éberen figyelnek majd a vitorlázó funkció és a start-stop rendszer működése közben is, és azonnal jeleznek, vagy közbe is lépnek, ha veszélyes szituációba keverednénk. A gyáriak szerint egyébként a fent említett okos megoldások átlagosan 7 deci üzemanyagot spórolhatnak nekünk 100 kilométerenként, ami bizony nem elhanyagolható – tudatosan használva pedig még gazdaságosabbá válhatnak az új rendszerek. A tömeget persze fokozza a vízhűtéses, nagyobb generátort és egy apró lítium-ion akkucsomagot magában foglaló rendszert, de ezt intelligens anyaghasználattal kompenzálni lehet.

A vadonatúj A8-as bemutatója július 11-én lesz Barcelonában, így legkésőbb akkor minden részletre fény derül, de folyamatosan érkezünk az új információkkal.