.jpg)
A Nissan roppant érdekes gyártó, nem kiegyensúlyozott, stabil a modellpaletta, hanem vannak kiemelkedően jól teljesítő modellek és feledhető típusok. Előbbi kategóriába a Qashqai mellett a GT-R tartozik, amely rövid idő alatt is, már csak a típus előéletéből következően legendává válhatott. Népszerű ikon lett a sportautó kedvelők és tuningőrültek körében, azonban a Nissan nem elégszik meg ennyivel.
Hiroshi Tamura, a GT-R projekt menedzsere elmondta, hogy azt szeretné elérni, ha a kőkemény sportautó a piacon prémium irányba mozdulna el. A japán szakember a neves Top Gear autós műsorban nyilatkozott az ügy kapcsán, azt is hozzátéve, hogy nem egyszerűen csak villantós végeredményre, hanem valódi prémium értékekre szeretne összpontosítani. A mérnök továbbá arról is beszélt, hogy még adott a lehetőség a fejlesztésre mind a vezethetőség, mind a menetkomfort tekintetében. Egyelőre nem tudni, hogy Hiroshi Tamura szavai mikor válnak valósággá, azonban a 2010-ben kiadott GT-R Egoist Edition a szakember szerint kiváló példa arra, milyen elképzelései vannak.
_medium.jpg)
A szóban forgó kiadás prémium anyagokkal, finom kárpitokkal és "Wajima Maki-e" emblémával a kormányán mutatott újat, míg a Bose hangrendszer ugyancsak a kényeztetést szolgálta. Utóbbit a konkrét sofőrhöz igazították, mind a hangképet, mind a hangzás térbeli pozicionálást illetően.
Egyelőre úgy tűnik, a jövőbe pillantva a Nissan még mindig a futó modell csiszolgatására fókuszál, noha a korosodó GT-R már inkább utód után kiált. Tamura azonban megnyugtatta a rajongókat, hogy a következő generációnál már érvényesül az új irány és a sportosság mellett a prémium részletek is feltűnnek.
