Derült égből villámcsapásként a Nissan elhozta legnépszerűbb modelljének frissítését a Genfi Autószalonra. A Qashqai megkapta a márka új formanyelvét, ezért szemből szinte rá sem lehet ismerni, de belbecs tekintetében is megújult.
Alapból változatlan - galériaA teljesen új arc mellett a ráncfelvarrás új motorháztetőt, módosított, akár LED-es első lámpát, és háromdimenziós hatást keltő, bumeráng motívumos hátsó (szintén LED-es) világítótestet hozott. Belül az anyagok minősége fejlődött, mellé pedig egyszerűbbre fésült műszerfal és fejlettebb központi rendszer jár digitális rádióval, műholdas navigációval és új kezelési felülettel. Ugyancsak új a többfunkciós kormánykerék, amelyről könnyebben és szélesebb körben vezérelhetjük a funkciókat.
Letisztultság és fokozott kényelem - ezek voltak a frissítés fő szempontjai
A biztonsági felszerelések is sokat fejlődtek, így a Qashqai már teljes vezetési segédrendszer arzenállal áll rajthoz, bevezetve a Nissan ProPilot önvezető rendszert, amely képessé teszi a modellt arra, hogy az autópálya egyetlen sávjában haladva teljesen önállóan boldoguljon.
Gondtalanság: újabb lépéssel az önvezetés irányába
A hangszigetelésen sokat javítottakA műszaki változtatások között a csendesség javítása volt az egyik legfontosabb, ezen a téren a gazdagabban mért zajszigetelés mellett a vastagabb üvegek is sokat hozhatnak. A futómű és a kormánymű átdolgozása is a nyugodtabb vezetést segíti elő. A motorkínálat változatlan maradt, vagyis az 1,2 és 1,6 literes benzines turbómotorok (115 és 160 lóerő, 190 és 240 Nm) mellett 1,5 és 1,6 literes dízelmotort (110 és 130 lóerő, 260 és 320 Nm nyomaték) találunk, alaphelyzetben hatfokozatú kézi, felár ellenében pedig fokozatmentes CVT automataváltóval, vagy a csúcsdízelnél összkerékhajtással.
A frissített modellek várhatóan a nyár folyamán érkeznek a kereskedésekbe, és jelentősen árváltozás legfeljebb a legjobb felszereltségű példányok esetében várható.


