Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benzről nem mondhatjuk, hogy kényelmeskedik, hiszen a BMW és az Audi modelloffenzívájára gyorsan és hatásosan reagál a stuttgarti gyártó. A már bemutatott S-osztály kínálatába hamarosan új változatok érkeznek, amit kiadós gyárfejlesztéssel fejel meg a csillagos márka.

A Mercedes bejelentette, hogy a sindelfingeni üzem fejlesztésére mintegy 1,5 milliárd eurót, azaz 470 milliárd forintnak megfelelő összeget költ. A méretes beruházás kivitelezése egészen 2020-ig tart majd. A németek gigafejlesztése egyrészt a komplett gyár modernizálását jelenti, másrészt egy új modell gyártásának előkészítésére kerül sor.

Noha a németek meglehetősen szűkszavúak az újdonsággal kapcsolatosan, a jelenlegi állapotokból kiindulva nem nehéz kisakkozni a közeljövőt: Sindelfingenben gyártják a rövid és a hosszú tengelytávú S-osztályt, illetve az S Coupét, tehát praktikusan itt készül majd a Maybach és a Pullmann verzió, ahogy a várva várt kabrió változatot is itt építik majd feltehetően.

Dr. Willi Riess, az üzem első embere elmondta, hogy a fent említett összegből egy teljesen új fényező részleg is épül, továbbá egy új összeszerelő csarnokot kap a következő generációs E-osztály. Amennyiben ez nem volna elég, már azt is tudni lehet, hogy a Mercedes-Benz SLS AMG-t búcsúztató kisebb, de legalább olyan sportos Mercedes-AMG GT ugyancsak a sindelfingeni gyárban készül majd – az új sportautó gyártósorai heteken belül beindulnak.