
Európában ugyan nem divat új márkákat indítani a piacon, de Kína, vagy éppen Oroszország teljesen más tészta ebből a szempontból. Jó példa erre a Ravon is, mely új gyártóként lép majd pástra Oroszországban, október 8-án.
A semmiből persze nem indul el csak úgy egy márka, így a kulisszák mögé belesve hamar kiderül, hogy az egykoron Uz-Daewoo néven ismert vállalat indul újra az eddig ismeretlen névvel. Az európai fül számára is részben ismerősen hangzó cég egyébként 1992-ben alapult, és az UzAvtosanoat valamint Daewoo márkákat egyesítette Oroszországban, noha a forgalmazást csak 1996-ban kezdték meg.
Első modelljük egy átcímkézett Chevrolet Aveo lesz
Ez a vállalat alakult most újjá az elsőre is hangzatos Ravon néven, melynek első modellje a Nexia típusjelzést viseli majd – ami szintén a Daewoo háza tájáról lehet ismerős. Egyelőre csak egy képet osztottak meg velünk a gyáriak, de ez alapján is könnyen megállapíthatjuk, hogy az „új” modell bizony az előző generációs Chevrolet Aveo szedán változatának átcímkézett változata, így modern technológiákra hiába is számítanánk.
Részleteket egyelőre nem árultak el az oroszok, de az ígéretek szerint a következő hónapokban több új típust is bemutatnak majd. A Ravon egyelőre biztosan csak a hazai piacon lesz elérhető, azonban a későbbiekben a Lada mintájára akár Európában is megpróbálkozhat majd az új márka, noha ehhez jóval modernebb modellekre lesz majd szükségük.
