A Sanghaji Autószalonon a Lexus az NX modellfrissítésével rázza fel a hangulatot. A három éve bemutatkozott kompakt SUV még egészen frissnek tekinthető, így leginkább a részletekben merültek el a tervezők az átalakítás során.
Részleteiben újult meg - galériaKívülről a hűtőrács felső része, valamint a lökhárítók is átalakultak, miközben az első ajtók és a motorháztető átmenete is megújult, a megjelenés mellett az aerodinamikát is javítva. A lámpabúrák alatt megújult LED-es fényforrásokat találunk, miközben szaténos jellegű króm elemek igyekeznek emelni a hangulatot. Hátul szintén az erőteljes kiállást erősíti az új lökhárító, valamint a némileg átszabott, sötétített búrás lámpatestek. Természetesen az új felnik és az új színek választéka kötelező adalék a modellfrissítésnél.
Nagyobb képernyő, új kezelőszervekA belső tér leglátványosabb módosítása az új központi rendszer: az eddigi 7 colos egység helyett alapból 8, felár ellenében pedig 10,3 colos kijelzőt kapunk, amelyet egyszerűsített vezérlőegységgel kezelhetünk. A hátul ülők saját klímazónát kaptak, miközben a műszerfali analóg óra is megújult, nagyobb kijelzést kapott, és műholdasan frissül. Emellett szinte az összes vezérlő és kapcsoló új formát kapott, beleértve az üzemmód-választót, az előválasztó kart, az ajtókilincseket, valamint az ablakok és az audiorendszer kezelőit. A HUD is fejlődött – innentől kisebb helyre elfér az egység, ami kevésbé tükröződik a szélvédőn. Az USB portok nem csak jobban hozzáférhetőek, de gyorsabban is töltenek. Emellett pedig az elektromos csomagtérajtó alárúgással is nyitható kulcs nélkül.
A 200t nevet 300-ra cseréli a Lexus az összes típusonAz egykori NX 200t hajtáslánc ezentúl NX 300 néven folytatja tovább – de arról egyelőre nem szól a sajtóanyag, hogy a kétliteres turbómotor továbbra is 238 vagy az újabb modellekben elérhető 245 lóerős kiadását köszönthetjük, mint ahogy még az is kérdéses, hogy a hatfokozatú automataváltót lecserélték-e a fejlesztők az IS nyolcfokozatú egységére. A 300h névre hallgató hibrid hajtáslánc viszont biztosan változatlan formában lesz elérhető. Mindkét változat aktív hangvezérlést kapott, vagyis ha úgy akarjuk, az audiorendszer hangszóróin keresztül izgalmasabb motorhangot kaphatunk.
Az NX futóművét is áthangolták a mérnökök, méghozzá a dinamika jegyében. Az erőteljesebb rugók és a vaskosabb stabilizátorok gyorsabb reakciókat és stabilabb viselkedést eredményeznek, miközben az új lengéscsillapítók a kényelem változatanul jó szintjét ígérik. Opcionálisan az adaptív lengéscsillapítás is elérhető, amely a Lexus LC-ben lévő rendszerhez hasonlóan az eddigi 30 helyett 650-féle módon alkalmazkodhat a szituációhoz. emellett az általános zajszintet is csökkentették a mérnökök.
A frissítés várhatóan a következő hónapokban elérhető lesz. Jelentős áremelkedésre nem számíthatunk, legfeljebb a jelenleg meghirdetett akcióktól kell búcsút vennünk.




