Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Limelight, azaz kalciumfény néven erősen limitált különleges Phantom-szériát mutatott be a Rolls-Royce. A típust a reflektorfényben sokat tartózkodó személyeknek ajánlja a nemes brit gyártó, különlegessége pedig, hogy a valaha készült egyik legpraktikusabb négykerekű, amely kigördült a goodwoodi kapukon.

Ideális kísérő a vörös szőnyeghez?Mindössze 25 példány készül a különleges Phantom modellekből, elsősorban olyan ügyfelek számára, akik „életüket a közösség szeme előtt és a világ színpadán élik.” A pozícionálásból fakad az elnevezés is: a Limelight, azaz a kalciumfény hatását az 1820-as években fedezte fel Sir Goldsworthy Gurney. A hidrogén, az oxigén, a kalcium-oxid (azaz égetett mész), valamint egy speciális égőfej kölcsönhatásaként előálló rivaldafényt a nyilvánosság előtt először a Covent Garden operaházban (London) használták 1837-ben, és a színházakban széles körben elterjedtté és kedveltté vált az 1860-as és az 1870-es években. A rivaldafényt ugyanúgy használták a színészek egyéni játékának kiemelésére, mint manapság a modern fényfolt-reflektorokat.

A felkészültség jegyébenMire van szüksége annak, akik a rivaldafényben táncol? Természetesen nem engedheti meg, hogy egy pillanatra is lehulljon az álarc: mindig frissnek, ápoltnak, szépen öltözöttnek és jól felkészültnek kell lennie. Előbbiben új fejlesztésű hátsó üléssor segít, amellyel még könnyebb optimális, azaz pihentető ülő/fekvő pozíciót felvenni. Utóbbi tekintetben a rengeteg kis tárolórekeszből elővehető kiegészítő, például nyakkendő, mandzsettagomb, fülbevaló, óra vagy szemüveg segít rajtunk.

Lehet valami ennél pazarabb? Nem gondolnánk

Művészi magaslatokban - galériaHa úgy gondolnánk, hogy átmenetileg cserbenhagyott minket a szépérzékünk, a Phantom belső elrendezéseinek finomságával bármikor újrahangolhatjuk azt. A létező legfinomabb bőrkárpit két variációban boríthatja a belső teret: a világos és a sötét kombinációban egyaránt a bézs (kagylóhéj) és a tengerészkék színárnyalat tűnik fel, a különbséget az arányok eltolódása jelenti.

Kívül a különleges, kilencküllős alufelnik alapján azonosítható be a 25 példány egyike, de a különleges metálkék fényezés, valamint az övvonal alatt végigfutó, kézzel festett, fehér dekorációs csík, illetve a hozzá kapcsolódó gyémántos motívum lehet árulkodó.

Mondanunk sem kell: a visszafogottságáról híres márka ezúttal sem verte nagy dobra a típus árait. Sejteni viszont azért szabad, amelyet meg is teszünk. A ritka és különleges finomságokkal szépen kibélelt, hosszított típusért bizony 150-200 millió forintnyi valutát kell otthagyni.