
A Lexus hangulatos videót tett közzé, melyen a reggeli ébresztőt rögtön öt nagyteljesítményű V8-as/V10-es üvölti a képünkbe. Hiába az F-modellekből, nem utolsó sorban pedig versenyautókból álló haderő, a kivitelezés elegáns, balettre hajazó.
Erre az áthallásra már az első kanyarban rá lehet jönni, ahol érdekes formációban nyitnak az „F tánca” névre hallgató videó szereplői. Az LFA, a két RC F kupé és a két RC F versenyautó ezután alaposan belelendül, melynek több szett gumiabroncs látja kárát.
Nem csoda, hogy kérésre nem egyszerű a tapadás: már az ötös fogat legmegfizethetőbb két tagja – a vadonatúj RC F – is 473 lóerőt, illetve 526 Nm nyomatékot teljesít, amely az önzáró differenciálművel rendelkező hátsó tengelyre nyolcfokozatú automataváltó tolmácsolásában érkezik. A végeredmény: 4,5 másodperces 0-100-as sprint és 270 km/h-ban korlátozott végsebesség. Na és persze némi balettos elegancia, ha driftről van szó – ehhez ráadásul világújdonság segíti őt.
