
A Koenigsegg név az autózás világában bizonyára senkinek nem ismeretlen. A svéd márka a Hennessey mellett az egyetlen, aki valóban versenyezni tud a Bugattival a leggyorsabb utcára engedhető négykerekű címéért. Most azonban itt az esélyük, hogy egy időre átvegyék a vezetést, ugyanis míg a francia-német gyártó az utolsó Veyront viszi Genfbe, addig a Koenigsegg a legújabb megaautóját, a Regerát – persze az amerikaiak még beleszólhatnak a játékba.
Habár jelenleg az amerikai Hennessey Venom GT tartja a csúcsot 435 km/h-s sebességgel, és a tengerentúliak már a következő modelljüket is bemutatták, a Koenigsegg célja minden bizonnyal a hatalmas presztízzsel járó cím elhódítása lesz az új modellel. Egyelőre nem sokat árultak el az újdonságról, de annyi biztos, hogy svéd nyelven a Regera uralkodást jelent, ami bizony elég egyértelmű célzás.
A One:1-nél is komolyabbat tesznek majd le az asztalra
Abban is biztosak lehetünk, hogy a vadonatúj modell a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott One:1-nél is komolyabb teljesítményt tehet majd le az asztalra. Ez pedig igencsak komoly képességeket sejtet, hiszen a tavalyi egyedi szuperautó a maga 1 kg/lóerős (1340 lóerő és 1340 kilogramm) tömeg/teljesítmény arányával állítólag már átvehette volna a koronát. A gyáriak számítása szerint ugyanis az 5,0 literes ikerturbós V8-assal szerelt járgány a Venom GT-t is felülmúlva akár 437 km/h-s sebességet is elérhetne – habár ezt hivatalosan még nem sikerült bizonyítani.
A Regera természetesen aerodinamikai szempontból is sokat fejlődhet: a One:1 256 km/h-nál produkált 610 kilogrammos leszorítóerejét is felülmúlhatja majd. A jövő hónapban kezdődő Genfi Autószalon többek között a szuperautók terén is kiemelkedő lesz, hiszen a Koenigsegg újdonsága mellett itt mutatják majd meg először élőben a Ferrari FXX K-t, valamint a McLaren P1 GTR-t is – habár az olasz modell nem kap majd rendszámot.
Biztosra vesszük: rekordra hajt a Koenigsegg
Ha mindez még nem lenne elég, a Koneigsegg nem csak a mindenkit leigázó Regerát, hanem az Agera RS-t is Svájcban mutatja majd be, mely szintén oda kíván pörkölni a konkurensek orra alá. A svédek tehát nem lazsálnak: minden rekordot a zsebükben szeretnének tudni.
