Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Noha tehergépjárművekről viszonylag ritkán számolunk be Önöknek, talán még emlékeznek a tavaly ősszel általunk is bemutatott Mercedes-Benz Future Truck 2025 önjáró kamionra. Ezúttal ismét eljött az ideje, hogy egy teherautóról írjunk, ugyanis a Freightliner Inspiration amellett, hogy a megfelelő körülmények között képes irányítani önmagát, már rendszámot is kapott az egyesült államokbeli Nevada államban.

Próbálták kissé modernebbé varázsolni - galériaNyilvánvalóan észrevették, hogy kiemeltem a megfelelő körülmények fontosságát, hiszen a technológia jelenlegi állása szerint egy forgalmas városi szakaszon még egy jármű sem lenne képes önmaga irányítására teljes biztonságban. A Freightliner esetében a Highway Pilot névre keresztelt újítás jelenti a mérföldkövet, mely a hasonló járművek leggyakoribb előfordulási helyén, az autópályákon képes levenni a vezetés terhét a sofőr válláról.

Hatalmas, és irányítani sem kell - galériaHa nem haragszanak meg, a hatalmas jármű külső vonásait ezúttal átugranánk azzal a megállapítással, hogy a gyáriak igyekeztek valami jövőbemutatót kihozni egy megszokott csőrös kamion formáiból, ami a rengeteg lilás LED hatására így inkább kicsit csicsássá vált. A nagyvas egyébként a Freightliner Cascadia alapjaira épül, és az utastérben már jóval több változást vonultat fel – köszönhetően a rengeteg kijelzőnek, mely manapság elengedhetetlen egy modern járműben.

A teherautó egyébként nem tartalmaz semmilyen nagy boszorkányosságot: az önvezető funkció nagyrészt azokra a rendszerekre épül, amelyekkel már sorozatgyártásban is találkozhattunk. Az elülső radar és a sztereó kamerarendszer mellett olyan extrák összehangolásával született meg a Highway Pilot, mint a megállásra és elindulásra is képes távolságtartó tempomat, a sávtartó asszisztens, az ütközésmegelőző és a sebességkorlátozások betartása miatt szükséges táblafelismerő rendszer.

Kissé csicsásra sikerült - galériaAz óriás tehát képes önálló kormányzásra, fékezésre és gyorsításra, de az autópályáról való lehajtáshoz, a különböző, bonyolultabb manőverek véghezviteléhez, sőt, még a sávváltáshoz is a sofőrnek kell átvennie az irányítást. Minderre természetesen a maximális biztonság érdekében van szükség, de ettől függetlenül így is rendkívül sokat segíthet a vezetőnek a rendszer, melyet akkor tud aktiválni, amikor már az autópályán halad.

Noha – a sebességhatárok önálló felismerése kivételével – erre már egy Mercedes S-osztály is képes lenne, a luxusautó sofőrje nem engedheti el a kormányt pár másodpercnél hosszabb időre, mert deaktiválja magát a rendszer. A Freightliner esetében tehát az az igazán nagy szó, hogy a sofőr valóban elfoglalhatja magát újságolvasással vagy éppen tabletjének nyomkodásával a hosszú és unalmas autópályás szakaszok alatt.

Semmi ördöngősség nincs benne - galériaA másik igazán elismerésre méltóteljesítmény, hogy az önjáró kamion – melynek irányításába természetesen bármikor belenyúlhat a sofőr, vagy kikapcsolhatja a rendszert – két példánya már hivatalosan is rója az utakat Nevada államban. Ahhoz, hogy megkapják az engedélyt, és ezzel együtt a rendszámot, egy 16 ezer kilométeres teszten kellett hibátlanul teljesíteniük Németországban, amit sikerrel tudtak le.

A kétségtelen, hogy a közúti árufuvarozás világában rendkívül hasznosak lehetnek majd ezek a részlegen önálló közlekedésre is képes rendszerek, hiszen amellett, hogy nagy terhet vesznek le a sofőrök válláról, a hatékonyságot is növelhetik – a Freightliner szerint körülbelül 5%-kal. Mindemellett valószínűleg nem kell már sokat várnunk, és a személyautók világába is beköszönt majd ez a korszak, de addig is nézzék meg videón, hogyan teljesít a valóságban az Inspiration rendszere.