Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota formatervező csapata igencsak unatkozni látszik: na jó, a valóságban biztosan nem erről van szó, hanem minden bizonnyal vezetői parancsra vágtak bele a mérnökök a bakancsformájú GT 86 sportautó megálmodásának, amit a gyártó GT 86 Shooting Brake koncepció néven mutatott be.

Puttonyt kapott a Toyota GT 86 - érdekes koncepció

Mi nagyon kevés esélyt adunk annak, hogy a ’kombis’ GT 86 szériagyártásba kerül, azonban az autó vélhetően a Shooting Brake elnevezést hivatott népszerűsíteni a japán márkánál, ugyanis a Toyota eddig egyetlen ilyen jellegű négykerekűvel sem büszkélkedhetett, azonban elképzelhető, hogy a gyártó töri valami hasonló újdonságon a fejét, az elnevezést pedig az őrült GT 86 koncepcióval igyekeznek meg elültetni az emberek fejében.

Innen nézve Önök szerint is van benne egy kis Ferrari FF?

Hogy ez mennyire fog sikerülni, azt nem tudjuk, azonban kétségtelenül érdekes szerzet a GT 86 Shooting Brake, amit Sydney városában prezentált a márka. A két ajtó különben megmaradt, azonban az autó második üléssora minden bizonnyal jóval kényelmesebb illetve tágasabb a ’sima’ GT 86-énál, miközben a csomagtér is öblösebb és jobban pakolható.

Praktikum mindenek előtt...

A lemezek alatti technikáról semmit nem árultak el a gyáriak, azonban itt nem is az a lényeg. Minden bizonnyal ugyanaz a 2-literes boxer elrendezésű négyhengeres szívó benzinmotor hajtja a Shooting Brake koncepciót, mint a szériagyártású GT 86-ot, bő 200 lóerőt és 210 Nm-t csatasorba állítva. Apropó, ugye Önök is rájöttek, hogy elölnézetből mire hasonlít nagyon a különleges GT 86? Nézzenek csak meg néhány képet a Ferrari FF-ről...