Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Bentley Bentayga a leggyorsabb terepjáró a világon, ám úgy tűnik az angoloknak mindez nem elég, és a jövőben érkezhet egy még erősebb kivitel, mely a testvérek csúcsváltozataihoz hasonlóan a Speed utónevet kaphatja meg. Ez azonban még mindig nem minden, ugyanis a felpaprikázott óriás mellett egy nyújtott tengelytávú és egy kupésított verzió is érkezhet.

A Bentayga kínálata így a jövőben három modellváltozatot és akár négyféle teljesítményszintet is magáénak tudhat, hiszen az „alap”, 608 lóerős 6-literes W12-es mellett már biztosan érkezik az Audi 4-literes V8-as erőforrásával szerelt dízel, és egy konnektorról tölthető hibrid is – őket egészítené ki negyedikként a Speed változat, mely a W12-es megvadított változatát kaphatja majd meg. A már most is elképesztő 301 km/h-s végsebesség és 4,1 másodperces 0-100-as sprint így tovább javulhat, amivel saját rekordját döntheti meg a Bentayga.

Saját rekordját döntheti meg a Bentayga

Talán még ennél is érdekesebb lehet a kupésított kivitel, mely 2018 után érkezhet majd egy finom ráncfelvarrással karöltve – már amennyiben a VW igazgatótanácsa rábólint. Ugyan ez még nem hivatalos, a Bentley vezére, Wolfganf Durheimer magabiztos, így szerinte ez a megerősítés hamarosan megérkezik a tanács részéről. A vezető azt is elmondta, hogy ők voltak az elsők az igazi luxusautókkal foglalkozó márkák közül, akik beszálltak ebbe a kategóriába, ám hamarosan érkeznek a konkurensek újdonságai is. A valódi kérdés azonban az, hogy van-e igénye a vásárlóknak az új modellváltozatokra.

A nyújtott tengelytávú változat érkezése már biztos, és bár igény szerint világszerte elérhető lesz majd a „sofőrös” Bentayga, a gyáriak szerint a megrendelések túlnyomó többsége a Közel-Keletről és Kínából érkezik majd, akárcsak a Mulsanne hasonló verziója esetében. A legizgalmasabb talán mégis a Speed változat lehet majd, amely a mostani 301 km/h-s rekordot javíthatja majd meg – elképzelni is nehéz, hogy milyen lehet egy ekkora autó volánja mögött ilyen sebességgel száguldani.