Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mazda nem is olyan régen szinte pillanatok alatt reformálta meg egész palettáját, aminek köszönhetően mostanra már olyan típusokra koncentrálhatnak, melyek eddig ismeretlenek voltak számukra. Ilyen volt a CX-3, és most ilyen a kupés formákat kapó, ám szintén emelt hasmagassággal rendelkező CX-4 is.

Az egyik legdinamikusabb Mazda lett - galériaA japánok globális modelleket gyártanak, amelyek minden piacon megállnák a helyüket, ez azonban sajnos nem jelenti azt automatikusan, hogy az összes modelljük mindenhol elérhető. A CX-9 például Észak-Amerika kiváltsága, habár már volr róla szó, hogy elhozzák Európába is. A most bemutatott CX-4 pedig sokak nagy sajnálatára kizárólag Kínában lesz elérhető – legalábbis az előzetes tervek szerint. Mi azért még reménykedünk benne, hogy a CX-5 alapjait felhasználó, ám jóval dinamikusabb gúnyát felöltő modell talán mégis eljut majd hozzánk.

A japánok természetesen az immár jól ismert, Kodo formanyelvet vették elő ezúttal is, ám a CX-4 képében – még crossover mivolta ellenére is – az egyik legdinamikusabb Mazdát köszönthetjük a palettán. Ezt a már megszokott hűtőrács-fényszóró páros még agresszívabb összjátékának, és a meredeken lejtő tetőívnek köszönhetjük leginkább – persze a krómcsíkkal összekötött hátsó lámpatestek és a hangsúlyos kerékjárati ívek is közrejátszanak.

Ismerős részletek - galériaKülső tekintetében tehát az azonos formanyelvet leszámítva szinte semmiben nem közösködik a CX-4 az alapokat adó CX-5-tel, noha tengelytávolsága milliméterre pontosan megegyezik azzal, és bár magasságban valószínűleg lefaragtak valamennyit a mérnökök, a hosszúságát és a szélességét tekintve nagyjából szintén a konzervatívabb testvérhez igazodhat az újdonság. A helykínálat azonban már szűkösebb lehet: a sportosabb formáknak köszönhetően főleg a második sor fejtere csappanhatott meg, és a csomagtér is 105 egységgel kisebb, 400 literes lett.

Az utastér szintén az újabb modellekhez igazodik, így a jól ismert szoftvert futtató, érintőképernyős multimédiás rendszer kijelzője tabletként emelkedik ki a középkonzol tetejéből, és a műszerfal is sportosabb kialakítást kapott – ugyanakkor a légbeömlőktől lefelé már a CX-5 megoldásaival találkozhatunk. A minőségérzet a márkához méltón már a képek alapján is kellemesnek látszik, és nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, az összeszereléssel sem lesznek majd problémák

Az új stílushoz igazodik - galériaA motortérben szintén ismerős technikával találkozunk: a CX-4 kétféle benzinmotorral lesz elérhető. A gyengébbik, elsőkerékhajtású változat a Mazda SKYACTIV motorcsaládjának 2-literes tagját kapja meg, melyből ezúttal 158 lóerőt és 202 Nm-es csúcsnyomatékot hoztak ki a mérnökök. Az erősebbik kivitel a CX-5-höz is elérhető, 2,5 literes, 192 lóerővel és 256 Nm-es maximális nyomatékkal megáldott egységet tudhatja majd magáénak, mely csak összkerékhajtással lesz rendelhető. Mindkét szerkezethez hatfokozatú automataváltó jár alapáron.

A CX-5 testvéreként biztosak vagyunk benne, hogy a CX-4 az európai igényeknek is teljes mértékben meg tudna felelni, ám a japánok úgy döntöttek, hogy a kupésított crossover csak Kínában lesz elérhető, aminek egyik oka a házon belüli konkreuncia elkerülése lehet. A reményt azért nem szabad feladni, hiszen minimális módosításokkal, illetve egy dízelmotor beszerelésével az öreg kontinens számára is elérhetővé tehetik pillanatok alatt az autót, ám egyelőre le kell mondanunk a dinamikus formákról, ha kompakt méretű Mazda SUV-t szeretnénk – na, nem mintha a CX-5 megjelenésével bármilyen probléma lenne.