
A Porsche évről évre jobb teljesítményt nyújt, ehhez nem fér kétség. A patinás német sportautó gyártó nem csupán egyre csak szélesedő modellpalettájával hívja fel a figyelmet magára, de a technikai zsenialitásával is kiemelkedik a mezőnyből. A zuffenhauseni márka ráadásul idén olyan mérföldkőhöz ért, ami talán az egyik legfontosabb lehet a történetében: idén már 200.000 autót adtak el.
Hogy ez mennyire jelentős szám, azt a korábbi évek eladásai tükrében érthetjük meg – a Porsche még soha nem adott el 200.000 autót, idén pedig még valamivel az év vége előtt elérték a bűvös számot a németek. Csak összehasonlításképp, a 2014-ben 189.849 példány talált gazdára. Idén a novemberi hónap zárultával a Porsche már 209.894 eladott példányt tudhat maga mögött 2015-ben, ami a tavalyi év hasonló, január-november intervallumához képest mintegy 24%-os javulással egyenértékű.

Csak novemberben 18.110 Porschét adtak el, amelyek közül a legnépszerűbbnek a Cayenne bizonyult, hiszen a méretes SUV 6.579 darabos eladási számot tudhat magáénak. Összességében is a Cayenne a legnépszerűbb Porsche, hiszen a több mint 200.000 autóból mintegy tavalyhoz képest 14%-os növekedést követően, 68.029 darabos mennyiséget képvisel.
Amennyiben földrajzilag keressük a legtöbb példányt felszippantó helyet, akkor természetesen Kína kerül a középpontba, hiszen a németek mintegy 34%-os javulást követően idén 54.302 darab autót értékesítettek az ázsiai országban. A dobogó második fokára az USA állhat fel, ahol 47.891 példány talált gazdára 2015-ben (+9%). Összehasonlításképp az európai államokban összese 70.509 Porsche kelt el.

A 200.000-es rekordot egyébként 2018-ra tűzte ki a német gyártó, így érthető, hogy nagy az öröm most Zuffenhausenban. Történt mindez a Porschét a 3.0 V6 TDI miatt sújtó dízelbotrány ellenére. Ráadásul a németek nem állnak meg itt, hiszen a Mission E tanulmánnyal még nagyobbat robbanthatnak, például az egyeduralkodó Tesla Model S ellen. A teljesen elektromos sportautó még az évtized vége előtt a szalonokba kerül.
