Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legfrissebb hírek szerint meglehetősen izmos, sokat tudó modellt köszönthetünk majd a Honda S2000 spirituális utódjaként. A típus ugyanis inkább az NSX kistestvérének tekinthető kupé lesz, melynek motorterében a Civic Type R kétliteres turbómotorja kap helyet – de ez csak a kezdet.

Több független forrás ugyanis arra mutat rá, hogy a középmotoros újdonság szinte biztosan megkapja majd az NSX SH-AWD rendszerét. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 310-330 lóerős belsőégésű motor mellett elektromotor is ténykedik majd, lehetővé téve az összes kerék hajtását. A végeredmény hozzávetőlegesen 400 lóerő lesz, és több mint 500 Nm nyomaték. Ehhez mérten az 1,4 tonnás üres tömeg kimondottan kedvezőnek hat majd, amelyet alumínium és szénszál bevetésével érnek el.

A hivatalos részletek még hiányosak, de a kisebb kupé az NSX-szel együtt a Honda amerikai (Ohio) gyárában készül majd. A végleges leleplezésre még 2018 januárjáig kell várni, ezt követően viszont üde színfolttal bővül a sportautó-piac, ráadásképpen pedig nem is mérik majd indokolatlanul méregdrágán az újdonságot: 20 millió forint körüli árcédulára lehet számítani.