Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy tűnik, az Audi megirigyelte testvérmárkáját és a Porschéhez hasonlóan vérbeli szuperautót akar lábra állítani. Ehhez a Le Mans-i sikerek kapóra jönnek: több független forrás is megerősíti, hogy sorozatgyártásba kerül az Audi R10.

A 24 órás versenyautóval a végleges típusnak csak néhány anyaga és az elnevezése lesz közös, a tervezőknek ugyanis a közúti közlekedéshez való megfeleléshez rengeteg módosítást kell eszközölniük. Mégsem lehetetlen, hogy a végső modell targatetőt kapjon, melynek köszönhetően a benne helyet foglaló két utazót az erőforrás hangja mellett a légáramlatok is kényeztethetik.

Az R8-nál nagyobb, még drágább anyagokból készülő modell szénszálas monocoque alapokat kap, a súlycsökkentés pedig kiemelten fontos lesz a fejlesztésnél. Elektromos hajtás helyett ez segítheti a kategória csúcsának közelébe, igaz, ebben a hatliteres, biturbó V10-es vagy V12-es 850 és 1000 lóerő közötti teljesítményének sem csekély szerepe lehet. Mivel viszont ott a hibrid technológia a Porsche kezében, könnyen lehet, hogy ezt a tudást is kamatoztatják a négykarikások.

Korábban az R8 dízel csúcsváltozatáról álmodozott a márka

Akár igen, akár nem, az R10 a jelentések szerint 2016-ra lesz szériaérett, éppen addigra, amikorra a Porsche 918 Spyder erősen limitált példányszáma gazdára lel. Ezzel pedig a zuffenhauseni márka alapjait kihasználva költséghatékonyan kínálhat a konszern autót továbbra is abban a szegmensben, amelyet csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak.