Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A négykarikások az elmúlt időben nagyon felkötötték nadrágjukat: számos vadonatúj modell bemutatása mellett jó néhány ráncfelvarrást is bejelentettek; néhány hónapja az átdolgozott Audi A6-ról számoltunk be, amit a héten a Q3 követett, most pedig az A1 kisautóra került sor. Az átdolgozás természetesen mind a háromajtós alapmodellt, mind pedig az ötajtós Sportback kivitelt érinti.

Kívülről nem könnyű felismerni a frissített A1-etKívülről nem számíthatunk drasztikus megújulásra: a 2015-ös modellévet az átalakított hűtőrács mellett új kialakítású lámpatestek és némileg átszabott lökhárítók hirdetik, továbbá friss színkombinációk jelennek meg a kínálatban. Egy hajszállal a külső dimenziók is változtak: az A1-esek mostantól két centivel hosszabbak, vagyis éppen egy hajszálnyival maradnak 4 méter alatt; a 3- és 5-ajtós változatok hossza különben megegyezik.

Az utastérben az Audi MMI névre keresztelt multimédiás/navigációs rendszerének aktuális generációjának örvendhetünk, ami mostantól vezeték nélküli internet funkcióval is rendelkezik. A személyes szabási lehetőségek tárháza szinte végtelen – az Audi kínálatából különféle színes betéteket és apróságokat választhatnak a vásárlók, így megfelelő anyagi háttér esetén csak az ügyfél fantáziája szabhat határt a konfigurációnak.

Új a lökhárító, a lámpapár és a hűtőrács is - galériaA motorháztető alatt sokkal komolyabb változások történtek. Az eddigi alapmotor helyét például egy vadonatúj fejlesztésű 3-hengeres egyliteres benzines egység veszi át, amit mindeddig nem láthattunk ilyen formában egyetlen VW-csoportos típusban sem. A kis literes – ami az Audi első benzines háromhengeres motorja - a sajtóanyag szerint 95 lóerőt teljesít, vegyes gyári fogyasztása pedig mindössze 4,3 liter/100 km, amihez 99 g/km-es széndioxid-kibocsátás tartozik. Ennél is kevesebbet fogyaszt az új háromhengeres belépő dízel, a frissített Polóból érkező 1.4 TDI Ultra – a 90 tagú ménes etetéséhez ez esetben 3,4 liter gázolaj szükségeltetik a gyári vegyes érték szerint. Dízelfronton a második lehetőség az 1.6 TDI 116 lóerővel, ami meglepő módon mindössze 0,1 literrel torkosabb a háromhengeresnél, mindemellett pedig jobb járáskultúrát és tisztességes dinamikát szavatol.

A benzinesekre visszatérve, a literes turbós után a következő lépcsőfokot az 1.4 TFSI 125 illetve 150 lóerős változata jelenti – utóbbihoz hengerlekapcsolás is tartozik. A fogyasztás 4,9 illetve 4,7 liter (a hengerlekapcsolás miatt az izmosabb motor a takarékosabb), a menetteljesítmények pedig már-már sportosak, főleg a 150 lovas kivitelnél, ami akár egy takarékos sportmodellként is felfogható. Persze innen még bőven van feljebb: a következő változat, az 1.8 TFSI egyenesen a frissített Polo GTI-ből örökölte hajtásláncát, azzal a különbséggel, hogy míg a Polóhoz kézi váltóval is rendelhető a 192 lovas ’egynyolcas’, az Audi csak hétfokozatú duplakuplungos S Tronic automatával szállítja. A vegyes fogyasztás szintén alacsony, 5,6 l/100 km, és érdekes módon a 250 Nm-es csúcsnyomaték megegyezik a 150 lóerős 1.4 TFSI COD változattal.

A lényeg a lemezek alatt van; 95-231 lóerővelEnnél nagyobb teljesítményt ilyen kis tömeg esetén kizárólag összkerékhajtással ildomos útra vinni (a fenti kivitelek mind elsőkerékhajtásúak), és egy Audi természetesen nem Audi Quattro hajtás nélkül. A négylábas változat rögtön a csúcsmodell, vagyis az S1 illetve S1 Sportback, amelyek 2-literes TFSI egysége 231 lóerőt állít csatasorba, 370 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az óriási erőt hatfokozatú kézi váltó továbbítja a négy kerékhez. A vegyes fogyasztás 7 liter/100 km, a 0-100 km/h-s sprintidő 6 másodpercen belüli, a végsebesség pedig 250 km/h – nem kérdés, egy igazi zsebrakéta az S1.

Mindennel felszerelhető, mi szem-szájnak ingereA motorok mellett az Audi mérnökei új elektromechanikus kormányművet alkalmaztak a közvetlenebb vezethetőség érdekében, a futóművet pedig szintén áthangolták. Felár ellenében állítható lengéscsillapítást is rendelhetnek az A1 vásárlói, a Drive Select opcióval egyetemben, ami a futómű mellett a kormányzás, a váltó és a gázpedál karakterét is áthangolja. Az átdolgozott Audi A1 illetve A1 Sportback a friss S1 változatokkal egyetemben heteken belül hazánkban is rendelhető lesz, az árak pedig vélhetően megegyeznek a kifutó modellekével.