Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Ford gyári sportrészlegére igazán büszke lehet: a Ford Performance az elmúlt időszakban olyan modelleket hozott világra, amelyek hallatán minden becsületes autórajongót kiráz a hideg. Az ügyes mérnökök egyik legfrissebb gyümölcse és egyben talán legnagyobb büszkesége az aktuális Focus radikális sportváltozata, a Focus RS, ami szinte minden korábbi találgatást képes volt felülmúlni.

Nem elég, hogy a relatíve könnyű kompakt egy nem kevesebb mint 350 lóerőt és akár 470 Nm-t csatasorba állító 2,3 literes (négyhengeres) turbómotort kapott, a körítés is legalább ennyire izgalmas. Például a kézi váltó jelenléte, valamint az egyedi összkerékhajtás, ami akár a nyomaték 100 százalékát is képes a hátsó kerekekhez irányítani, aminek köszönhetően a korábbi, fronthajtású Focus RS-ekkel ellentétben az autó úgy viselkedik és szükség szerint driftel, akárcsak egy vérbeli hátsókerekes sportmodell. Mindez pedig mondanunk sem kell, hogy mennyit fokoz az élményen.

350 lóerő, 470 Nm és 4,7 másodperc alatt van százon, de nem is ez a lényeg az új Focus RS-ben...

Az autó többarcúságát a Ford legfrissebb gyári videójában nem más, mint a híres Top Gear autósműsor köridőbajnoka illetve versenypilótája, az álarcos Stig prezentálja, azonban ezúttal álarc nélkül: a lentebb megtekinthető angol nyelvű videón Ben Collins csap a lovak közé. A két és fél perces kisfilmben – aminek lényegét a különféle üzemmódok képezik – 1:50 percnél gyönyörűen látszik, hogy bizony tényleg működik a Ford ígérete, ugyanis a Drift üzemmódban az ex versenypilóta szavaival élve valódi huligánként viselkedik az RS.

Mindenesetre, mi már alig várjuk, hogy a Ford rakétája megérkezzen Magyarországra, és nagyon reméljük, hogy rövidesen mi is a kormány mögé ülhetünk. Reményeink szerint nem kell sokáig türelmetlenkednünk, hiszen a legfrissebb gyári közlemény szerint már megkezdődött az RS gyártása, az első példány máris legördült a németországi (Saarlouis) gyártószalagról. Az új Focus RS-ről részletesen korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak, a modell legfrissebb, 'stiges' videója pedig alább tekinthető meg:

A Ford különben nagyon várja az idei értékesítési évet, ugyanis komoly sikereket vár a sportmodellek terén 2016-tól: a márka várakozásai szerint idén akár 41 ezer nagyteljesítményű modellt (Fiesta ST-t, Focus ST-t, Focus RS-t, Mustangot és Ford GT-t) értékesíthetnek, ami 40 százalékos pluszt jelentene a 2015-ben elért 29 ezres darabszámhoz képest. Mi drukkolunk a Fordnak – annyi bizonyos, hogy a siker nem a palettán múlik, a sport(os) modellek tudása ugyanis nagyon-nagyon rendben van.