
Már hosszú évek óta repkednek a pletykák egy új Alpine sportautó megjelenésével kapcsolatban, azonban eddig nem igazán kaptunk részletes, hivatalos információkat. Szerencsére ez mostantól megváltozik, és a jó hír, hogy a pletykák nagy valószínűséggel valóra válnak: a francia sportautó-márka újjászületik!
Az első „hús-vér” prototípus bemutatása már nincs is olyan messze: az Alpine 60. születésnapjára épített szériagyártás-közeli koncepció a most szombaton, a Le Mans-i versenyhétvégén fog bemutatkozni, és ez már teljesen hivatalos információ. A sorozatgyártású változatra azért még persze várni kell, ám úgy hírlik, hogy jövőre már akár a szalonokban is megjelenhet az Alpine első modellje.
Most szombaton debütál Le Mans-ban a 60. születésnapot ünneplő koncepció
Az egyelőre AS1-ként emlegetett típus állítólag mintegy 30 ezer eurós áron fog forgalomba kerülni, ami azt jelenti, hogy hazánkban 9-9,5 millió forintra számolhatunk, a minden földi jóval megkent csúcsmodell pedig 10,5-11 millió forintra rúghat. A kupé legnagyobb konkurense véleményünk szerint a Toyota GT86 – Subaru BRZ páros lehet.
Technikai fronton nem rendelkezünk túl sok információval, azonban a pletykák szerint a hajtásról egy 1,6 literes turbófeltöltésű benzinmotor fog gondoskodni, ami akár 250 lóerőt is produkálhat. Ez nagyon soknak hangzik, azonban ne feledjük, hogy például a Peugeot RCZ-R is jó 270 lóerőt tud, pedig szintén egy kis ’egyhatos’ hajtja. Azonban a lényeg nem is az erő lesz, hanem a tömeg: úgy néz ki, hogy az üres tömeget sikerült 1,1 tonna környékén tartani, ez pedig garancia az óriási vezetési élményre.
Ha a hírek valósak, óriási móka lesz az Alpine sportkocsija...
Nem kérdés, már alig várjuk a piacra kerülést, addig pedig a szombaton bemutatkozó koncepció fog izgalmakkal szolgálni. Az Alpine-nak ezzel együtt mi is boldog 60. születésnapot kívánunk.
