
Az Infiniti az elmúlt időszakban komoly megújuláson ment keresztül: a nómenklatúra átvariálásán kívül több vadonatúj modellt is bemutattak, mint például a Q50, a Q60, a Q30 vagy éppen a QX30. A lendület pedig nem hagy alább, hiszen a Pekingi Autószalonon lerántják a leplet a QX Sport névre keresztelt – egyelőre még koncepció státuszban lévő – crossoverükről is, amiről egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
Az újdonság az Infiniti következő generációs közepes SUV-ját hivatott előrevetíteni, ami igyekszik majd felvenni a versenyt a konkurensekkel. A japánok jelenlegi, a QX70 személyében gyakrolatilag egytagú hobbiterepes palettája már egyébként is elég koros, így éppen időben érkezik majd a vérfrissítés – noha az újdonság éppen az előbb említett modellt váltja majd. A QX Sport egyébként nem meglepő módon a Q50-nel útjára indított, magyarul kissé furcsán hangzó „Erőteljes Elegencia” formanyelvet viszi majd tovább, ami már a sokat sejtető fotón is jól látszik.
Az öregecske QX70-et válthatja majd az újdonság
A sejtelmes képen az azért könnyen kivehető, hogy jócskán találunk majd koncepciós elemeket az autón, mint például a kamerákkal helyettesített visszapillantók, vagy éppen a bonyolultnak tűnő első fényszórók. Az Infiniti ugyanakkor nem szokott zsákbamacskát árulni, így okkal reménykedhetünk benne, hogy a QX Sport vonásait az ilyen részleteket leszámítva szinte változatlanul ültetik majd át a szériagyártású verzióra – ahogyan történt az a Q60,a Q30 és a QX30 esetében is.
Amennyiben az új koncepció sikeresnek bizonyul a nagyközönség köreiben, úgy nagy valószínűséggel hamarosan a sorozatgyártású modellről is lerántják majd a leplet a gyáriak. Erre pedig jó esély van, hiszen már a nem éppen sokat mutató fotón is kifejezetten jól mutat az autó, ami a kisebb testvérek látványos formai megoldásait látva nem is csoda – alig várjuk, hogy teljes egészében megcsodálhassuk.
