Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A magas felépítésű modellek között egyre nagyobb teret hódítanak a kupé modellek; elegendő csak a BMW X4-re vagy a frissen bemutatott Mercedes GLC Coupé-ra gondolni. Miközben a Land Rover az Evoque-kal első körben gondoskodik a vászontetős verzióról, jövőre teljesen új SUV kupét is bemutat majd.

Az L560 kódnéven készülő vadonatúj modell egyes hírek szerint a Range Rover Sport Coupé nevet viseli majd, és a háromajtós Evoque nagytestvéreként az F-Pace alumínium karosszériáját hasznosítva kerül majd sorozatgyártásban. A Range Rover Sport alternatív, sportosabb verziójaként érkező modell vagy a BMW X6-tal mozog majd egy kategóriában, vagy pedig valamivel kisebb lesz és az X6 és X4 közötti résben foglal majd helyet, átlagosan 20 millió forintos árcédulával.

A részletek tehát még azért tisztázásra várnak, ami viszont biztos, az a kupésan lejtő tetővonal, melynek dacára kellemesen nagy csomagtartót ígérnek a fejlesztők. A helykínálat is elegendő lesz négy felnőtt számára, de minimális méretű nyílászárókat ígérnek a formatervezők, a végletekig fokozva a sportos megjelenést. A motorkínálatban négy- és hathengeres dízel és benzines erőforrások lesznek, első- és összkerékhajtással, nyolcfokozatú automataváltóval, később pedig hibrid variáns, vagy akár teljesen elektromos kiadás is érkezhet majd.

Crossover kabrióban a Land Rover volt a leginkább bevállalós. Az Evoque Cabrio sikerét a nyitott Mercedes GLC és Volkswagen Tiguan követheti.

A premier jövőre esedékes, így vagy a tavaszi Genfi Autószalonon, vagy az őszi Frankfurti Autószalonon találkozhatunk majd első ízben személyesen a nagyobbik Range Rover SUV kupéval.