Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár úgy érezhetjük, hogy a jelenlegi 991-es Porsche 911 generáció még csak most érkezett meg, valójában a turbósítást hozó frissítéssel már modellciklusának második felében jár a típus. Így két év múlva már az utódról rántják le a leplet.

Az aktuális trendeket követve az elektromos és a hibrid hajtásé lesz a főszerep az új generációnál, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományok útját ne folytatná a Porsche. Vagyis az új 911 generáció minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb lesz. Előbbi szolgálja a közel sem ideális alapkoncepció (farmotor, hátsókerékhajtás) kisebb-nagyobb módosítása.

A belsőégésű motor marad hátul, de elöl segítséget kaphat

A 991-nél a tengelytáv alapos növelése hozott kiszámíthatóbb, vagy legalábbis magabiztosabb viselkedést, most pedig a szélesség gyarapodása, nevezetesen az első nyomtáv jelentős megnövelése hozhat újabb változásokat. Emellett a mérnökök azon is dolgoznak, hogy valamivel előrébb tolják a továbbra is boxerhatos turbómotort, hogy javítsanak a modell egyensúlyán. Ha elektromos rásegítésről van szó, ezt javíthatja az első tengelyre szerelt elektromotor és akkumulátor is, amely plusz lóerőket és összkerékhajtást szavatol, egyenletesebb tengelyek közötti súlyelosztás mellett. A tömeg pedig jelentősen nem növekedik, hiszen az összkerékhajtás nehéz és ellenállásban gazdag alkatrészeitől megszabadulhatnak a mérnökök, miközben kisebb erőforrás is elegendő lesz hátul.

Elöl szélesebb lesz, de az ikonikus alapformák nem változnak

Bárhogy is lesz, a Carrera kupé esetében megmarad a 2+2-es üléskialakítás, a hibrid hajtásnak köszönhetően pedig újabb mérföldkőhöz érkezik a típus, amely gyorsaságban és hatékonyságban beárnyékolja majd elődjeit.