
A legújabb Mazda MX-5 nemrég mutatkozott be, de a hírek máris a következő generáció megoldásairól szólnak. Ez persze nem csoda, hiszen az autózás villámgyorsan fejlődik, így vajmi kevés esély van rá, hogy a japánok a jelenlegi változatot is közel 10 évig tartsák a piacon, mint az elődöt. A legújabb információk ráadásul nem csak légből kapott pletykák, hiszen maga Nobuhiro Yamamoto, a típus fejlesztéséért felelős szakember beszélt a következő MX-5-ről.
A jelenlegi, negyedik generáció tavaly mutatkozott be, így a mostanra általánossá vált 6-7 éves modellciklussal számolva körülbelül 2021-22 környékén mutatkozhat majd be az NE jelzésű újdonság – persze addig még legalább egy frissítéssel számolhatunk. Yamamoto úr elárulta, hogy az autó méretei maradni fognak, ugyanakkor a súlycsökkentés kiemelten fontos szempont lesz a következő verzió esetében.
A jelenlegi verzió sem nehéz
Az MX-5 tömegére már most sem lehet panaszunk, hiszen üresen alig 1 tonnát nyom az autó, amit még a kisebb, 1,5 literes, 131 lóerős szívómotor is fürgén mozgat – ezt pedig tesztünkben be is bizonyította. A vezető elárulta, hogy ennél könnyebbre már csak szénszálas elemek széleskörű használatával varázsolhatják a kis sportautót, ám jelenleg még túl drága ez a technológia ahhoz, hogy a viszonylag olcsón kínált roadsterben alkalmazzák. A következő generáció esetében azonban fordulhat a kocka, ugyanis a gyáriak keményen dolgoznak azon, hogy olcsóbban is elő tudják állítani az értékes karbont.
Azt egyelőre nem árulta el a vezető, hogy mindez mekkora súlycsökkentéssel járna, de nem lepődnénk meg, ha akár 10 %-ot is ledobna magáról a következő MX-5. Ezt azonban nem csupán a könnyebb elemeknek, hanem a kisebb erőforrásnak is köszönheti majd, ugyanis a tovább csökkentet tömeg mellett egy kevésbé öblös – na, nem mintha a mostani 1,5-ös és 2-literes olyan hatalmas lenne – szerkezet is elég lehet majd a mozgatáshoz. A pletykák szerint egyébként egy háromhengeres megoldásról lenne szó, de abban azért reménykedünk, hogy mindezt sikerült erőveszteség nélkül kivitelezniük a japánoknak.
Hamarosan a 2-literes verziót is próbára fogjuk
Noha sokszor panaszkodunk a downsizing miatt, a Mazda roadsterével kapcsolatban semmi kifogásunk ez ellen, hiszen az MX-5 sosem a V8-as rotyogásról, hanem a kiváló vezetési élményről szólt, amit a kisebb súly csak még tovább javít – a háromhengeresnek pedig egy kis segítséggel még szebb orgánumot is adhatnak, mint a négyhengereseknek. A következő MX-5 tehát már fejlesztés alatt áll, de mi azért még kiélveznénk a jelenlegi generáció által nyújtott élményeket, ugyanis még a nyáron megérkezik szerkesztőségünk garázsába az erősebbik, 2-literes 160 lóerős motorral szerelt tesztautó.
A cikkben szereplő látványos fotókért Erdélyi Ferencet illeti az elismerés.
