
Az újkori Fiat 500 lassan aggastyánnak számít a piacon, ugyanis idén immár kilencedik életévét tapossa (2007-ben, vagyis a legendás ős 50. születésnapján mutatták be), a vásárlók azonban mind a mai napig szeretik és viszik a típust, amin nem csodálkozhatunk: nincs még egy olyan kedves és stílusos kisautó a piacon, mint az 500-as, ráadásul a négykerekű mind a mai napig fiatalnak hat.

Persze a gyártó különféle speciális szériákkal igyekszik fenntartani a keresletet, s az egyes kiadások valóban kívánatosak – hiába, az olaszok mindig is értettek a stílushoz! A legfrissebb különleges széria a „Vintage ’57” jelölésű család, amely névből nem nehéz kitalálni, hogy az 500-as az 1957-ben leleplezett ősre emlékezik.

Különben nem ez az első ’új’ 500-as, amivel az elődnek kíván emléket állítani a gyártó, de ez vélhetően senkit nem zavar: 2013-ban már az olaszok bemutattak egy „500 1957 Edition” nevű típust, ami gyakorlatilag ugyanezt a receptet használta, azonban néhány ponton találhatunk különbségeket – például eltérőek a kerekek, a külső díszelemek és a belsőterek.

A „Vintage ’57”-tel különben már a Genfi Autószalonon találkozhattunk, és lassan megérkezik az európai kereskedésekbe a típus. A vásárlók 12 külső színből választhatnak, a 16 colos egyedi, régi stílusú könnyűfém keréktárcsák viszont adottak, ugyanúgy, mint a fehér tető/légterelő, és a világos- vagy sötétbarna bőrbelső, elefántcsont díszítésekkel.

A motorkínálat megegyezik a ’sima’ Fiat 500-éval: alapesetben a jó kis négyhengeres szívó 1,2 literes „Fire” egység jár a típushoz 69 lóerővel, kiváló belépőt jelentve, majd a 0,9 literes, kéthengeres TwinAir család következik, 65 szívó lóerővel vagy 85 illetve 105 tagú feltöltött ménessel. Persze a kéthengeresek hangulatosak, hiszen az elődre emlékeztetnek, de kulturáltságban messze elmaradnak az 1,2 literes belépő egységtől. Dízelfronton a jó öreg 1,3 literes, 95 lovas Multijet dízel található meg a kínálatban.

A hazai forgalmazásról illetve árakról nincsenek információink, azonban nagyon reméljük, hogy itthon is elérhető lesz a stílusos 500-as: a különleges széria szerintünk zseniális lett, nagyon szívesen látnánk belőle minél többet az utakon, a típus egyszerűen feldobja a szürke mindennapok autóforgatagát – különösképp a képeken látható, szintén az elődöt idéző ’strandkorlátkék’ színben.
