
Alig pár napja számoltunk be arról, hogy az Opel egy tanulmányautó képében élesztette újjá a GT nevet. Az aprócska sportkupé hamar közel került az autózás szerelmeseinek szívéhez – a márka rajongóiról nem is beszélve. Akkor még arról szóltak a hírek, hogy a jövőben sorozatgyártásba is kerül a négykerekű, most azonban olybá tűnik, hogy a villámosok kegyetlenül összetörik sokak álmát.
A tanulmány bemutatásakor minden forrás arról számolt be, hogy az eredeti, 1968-as GT szellemi utódjaként 2017-18 környékén szériába küldik a németek az autót. Minderre ráadásul azok a hírek is ráerősítettek, hogy az újdonság az Astra némileg átalakított alapjait használhatja fel, miközben a koncepcióban bemutatott, hazánkban gyártott 1-literes háromhengeres feltüzelt változata bőven elegendő élménnyel szolgált volna a hátsókerékhajtással karöltve.
Minden autórajongónak megdobogtatta a szívét
Most azonban úgy tűnik, hogy az álmok szertefoszlanak: a gyáriak egyik embere ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a GT megmarad tanulmány szintjén, és eredetileg is erre a célra szánták. A Genfi Autószalonon majd élőben is látható négykerekű csupán az Opel innovációs törekvéseinek szószólója, és bár részletekben visszaköszönhet majd a jövőben, ebben a formában nem kerül majd gyártásba.
A magyarázat pedig igencsak egyszerű, hiszen az Opel szerint az ilyesfajta könnyű sportkupék szegmensének csillaga bizony leszállóágban van, így még a meglévő építőkockák felhasználásával sem érné meg a befektetés. A villámosok szerint ugyanis közel sem tudnának annyit értékesíteni az autóból, hogy gazdaságos legyen a gyártás – még azzal együtt sem, hogy a GT bizony sokat dobhatna a márka arculatán.
Hiába a kezdeti bizakodás, az Opel nem tervezi gyártani a GT-t
Mindezek ellenére azért egy aprócska láng még égve maradhat bennünk az autóval kapcsolatban, hiszen a nagyközönség előtti bemutató még hátra van, és amennyiben a vártnál is jobb fogadtatásban részesül a GT koncepció, bizony előfordulhat, hogy meggondolják magukat az illetékesek – de akár a későbbiekben is dönthetnek úgy, hogy mégis megvalósítják a sok rajongó álmát megtestesítő kis kupét.
