A 99 példányban sorozatgyártásban is elkészülő Coupé után bemutatkozott az Aston Martin Vanquish Zagato nyitott verziója is. A Volante a vártnál kedvezőbb árcédulával szintén gyártásba kerül egy kisebb széria erejéig, hogy aztán ötven év múlva árának többszöröséért bukkanhasson a felszínre, mint a 2010-es évek egyik legszebb autója.
99 példányban a szellős autózásért isAz Aston Martin Vanquish Zagato Volantét elsőként a most hétvégén megrendezett Pebble Beach Concours d'Elegance közönsége csodálhatta meg élőben, és sokan már le is csaptak a 99 példány erejéig sorozatgyártásba kerülő nyitott autóra. Teljesen megértjük őket: hiába a 250 millió forint körüli alapár, az olaszos hangulattal csinosított brit később ennek többszörösét éri majd még használtan is, ráadásul a műszaki tartalomra sem lehet komoly panasz.
Szépen száguld, de most nem ez a lényegA Vanquish alapok a műszaki tartalomról is döntöttek: az 50-50 százalékos súlyelosztású modell mozgatását egy brutális orgánummal megáldott 5,9 literes V12-es szívómotorra bízták az Aston mérnökei, amely 573 lóerőt teljesít 6750 fordulat/percnél, míg csúcsnyomatéka tekintélyes 620 Nm, amely 5500-nál érkezik. A brit szuperautó 4,1 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet (ez két tizedes javulás a DBS-hez képest), ám végsebessége érdekes módon nem éri el 300-at: csupán 295 km/h, ami a lóerők számát tekintve meglepően hangzik (hiszen egyes konkurensek - például a Porsche 911 Carrera S - már 400 lóerővel is túllépik a bűvös határt). Valószínűleg a leszorító erőre kihegyezett aerodinamika az ok, de erről nem szól a gyári közlemény. Azt azért ne feledjük, hogy a Vanquish inkább egy szélvészgyors GT, mintsem egy vérbeli szupersportautó.
A 99 jövendőbeli tulajdonos is megvan márA Zagato kezelés pedig a szokásos, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne látványos. A két buborékos tető helyett vászon borulhat a nyitott autózást kerülők feje fölé, de a tágra nyitott légbeömlő nyílás azonnal elárulja az újdonságot, emellett pedig a hátsó, kör alakú lámpák is jelen vannak, melyek egy nyitható hátsó légterelőt fognak közre. A végeredmény pedig gyönyörű, így már a Comó-i tónál felsorakozott népes közönségből sokan fejezték ki vásárlási szándékukat.
Az első típusok kulcsát 2017 első negyedévében vehetik át a befektetők.




