Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Közeleg a tavasz, a kabriózás szerelmesei pedig már tűkön ülve várják, hogy végre ismét megszabadíthassák béklyót jelentő tetejétől négykerekű társukat. A Mercedes-Benz is készül a jó időre, méghozzá két limitált szériás modellel: míg az SLC egy RedArt Edition névre hallgató különkiadással csábítja a vásárlókat a kabriózásra, addig a nagyobb testvér, az SL a designo Edition-re keresztelt különlegességgel hívja fel a figyelmet magára.

Pont annyi piros van benne, amennyi kellA csillagos márka két roadsteréről – főleg hazánkban – méltatlanul kevés szó esik, így nem csoda, hogy a németek különkiadásokkal igyekeznek felhívni a figyelmet nyitott tetejű modelljeikre. A két típus egyébként egyaránt 2015-ben újult meg, és bár az alapokat tekintve mindketten csak egy erős ráncfelvarráson estek át, a kisebbik testvér új nevet is kapott – a korábbi SLK helyett immár a palettába jobban illeszkedő SLC betűhármassal csábítgatja a vevőket.

Az SLC-hez elérhetővé tett, limitált RedArt Edition tulajdonképpen egy felszereltségi csomag, melyet minden motorváltozathoz megrendelhetnek a vásárlók. Kívül 8-féle fényezésből választhatnak az ügyfelek, melyek között szerepel a képeken látható különleges ezüst és szürke árnyalat is. A külcsínt tekintve a nevéhez méltón piros kiegészítők árulkodnak a különleges kiadásról: az első és hátsó lökhárítók mellett az első kerekek mögött található nyílásokra is jutott a látványos színből.

Az SL esetében az elegancia volt a cél - galériaAz utastérben a fekete mellett szintén a piros dominál: az ügyfelek részben, vagy teljesen vörös Nappa bőrrel bevont üléseket is kérhetnek, de az ajtóbetétek és a kontrasztvarrás is árulkodó. Akár különleges, karbon mintás bőrrel is találkozhatunk az ülések és a kormány esetében, melyek mellé szürke kiegészítők járnak. Az SLC RedArt Edition kétségkívül a sportosságra helyezi a hangsúlyt, legyen szó az egyébként is agresszív megjelenésű AMG kivitelről vagy a valamivel visszafogottabb normál változatokról.

A kisebb testvér limitált szériájával ellentétben az SL designo Edition sokkal inkább az eleganciát helyezi előtérbe – a designo egyébként a Mercedes-Benz egyedi igényekkel foglalkozó részlege. A méregdrága roadster esetében már szűkösebbek a választási lehetőségek, de ezt valószínűleg nem bánják majd a vásárlók, hiszen a különleges kék szín, a krómbetétek és a 10-küllős keréktárcsák tökéletes összhangot alkotnak.

Erre tesznek rá még egy lapáttal a hófehér Nappa bőrrel bevont ülések és ajtók, illetve a szintén fehér betétek és kontrasztvarrá. A designo Edition mellé szinte minden extrát megkapnak a vásárlók, így nem csak egy rendkívül látványos, hanem egy technológia téren is modern négykerekű tulajdonosai lehetnek azok a szerencsések, akiknek sikerült lecsapniuk a limitált kiadásra. Erőforrások tekintetében az SL 400 jelölésű 367 lóerős V6-os, illetve az SL 500 néven ismert 455 lóerős V8-as közül választhatnak a vásárlók. Noha pontos árakat nem osztottak meg a gyáriak, biztosak lehetünk benne, hogy az átlagos SLC és SL modelleknél jóval borsosabb árcédula lóg a speciális kiadások nyakában.