Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Land Rover minden kétséget kizáróan új szintre kívánja emelni a felhasználói élményt az autózásban, különösen a terepjárók világában. Olyan különleges felszereltségeket vetített már előre a JLR, mint az autó orrát áttetszővé varázsoló asszisztens. Ezúttal egy még izgalmasabb extrával jelentkeznek a britek, mégpedig a távirányítással, ami ugyancsak terepen jelenthet segítséget.

A Jaguar Land Rover az új eszközt egy kísérleti járműbe építette be, amely az önvezető autózási program részese is egyben. A távirányítható Range Rover Sport kutatójármű lehetővé teszi, hogy a sofőr az okostelefonja segítségével, kívülről irányítsa az autót. A megoldás a kormányzás, a gáz, a fék és a felező kezelésére képes. Persze korlátai is vannak ennek a fajta vezérlésnek, leginkább a biztonságra fókuszálva ugyanis maximum 6,5 km/h-val haladhat az autó, amely mellett a sofőr sétálva irányíthatja négykerekűjét.

Mi volna a technológia gyakorlati haszna? Kívülről a sofőr mindent lát, abból a szögből szemléli az autót, amelyből a lehető legjobban látszik az adott rész egy rizikós manőver esetében – ilyen szituációk persze leginkább terepjárás közben adódhatnak, akkor azonban jól jöhet a külső vezérlés.

Jobban beláthatóak a terepszögek, egy neccesebb lejtő vagy kaptató ügyesebben abszolválható általa, s elkerülhetővé válik egy-egy nem kívánatos horzsolás, sérülés. Emellett olyan hétköznapi eseteket is említhetünk, mint a parkolás: ha valaki olyannyira közel állt meg autónkhoz, hogy nem lehet beszállni, a távirányítással egyszerűen kitolathatunk.

A technika hatótávolsága 10 méter, illetve ebben a körzetben kell lennie az intelligens kulcsnak is, praktikusan a sofőr zsebében. Ha a távirányítást végző személy kilép a 10 méteres hatósugárból, a rendszer automatikusan megállítja a járművet. A JLR a jövőbe pillantva mindenképp szorgalmazza a hasonló, innovatív technológiák fejlesztését, amelyek a mindennapokat megkönnyítik, illetve újfajta felhasználói élményt nyújtanak. Ráadásul mindez hatékonyan integrálható az autonóm rendszerekbe, még jobban kiszélesítve a lehetőségek sorát.