
A legfrissebb Porsche 911 Targa tán nem is lehetne stílusosabb: a gyáriak nagy örömünkre visszahozták a hagyományokat, az autó akárcsak őse, méretes keresztmerevítőt kapott a hátsó ülések mögött, s természetesen az óriási hátsó szélvédő sem maradt el – a régimódi ’targa’ felirat szintén büszkén virít a biztonsági keresztrúdon, s hogy a sofőrnek ne legyen megerőltető a tetőmozgatás, az autó gombnyomásra vetkőzik/öltözik.

A Porsche viszont képes tovább fokozni a fokozhatatlannak tűnőt, s az Amsterdamban épp a napokban zajló 2015-ös AutoRAI autószalonon egy igencsak exkluzív Targát leplezett le a nagyközönség előtt, amit a márka egyedi négykerekűeket gyártó Exclusive részlege készített el.
A „911 Targa 4S Exclusive Edition” névre keresztelt jószág erősen korlátozott darabszámban érhető csak el, így aki mindenképp a retro-kék sorozat egy tagjára vágyna, minden bizonnyal nagyon sietnie kell.

A vételár viszont igazodik a limitált darabszámhoz: bruttó 223 ezer eurótól indul a móka kézi váltó esetén (PDK váltóval pedig bruttó 229,5 ezer euró esedékes az autóért), ami azt jelenti, hogy forintra átszámítva mintegy 67 illetve 69 milliót kóstál a 2+2 üléses Porsche.
Ennek ellenére nagyon könnyű beleszeretni a Gulf-kék autóba, aminek különösen jól állnak a feketére fényezett retrós kerekek és az egyéb fekete kiegészítők, a sötétített fényszórókkal egyetemben.

A méregdrága Targák felszereltsége természetesen minden igényt kielégít, az utastérben pedig szintén az ős köszön vissza: a kockás szövet-bőr kárpitozás rendkívül hangulatos.
A motorháztető alatt a Carrera S modellek 3,8 literes szívó hathengeres boxermotorja dolgozik 400 lóerővel, de némi felár ellenében, a teljesítmény-csomaggal 430 lóerőre ugrik a csúcsteljesítmény, ráadásul a gyári ’tuning’ a hangnak is jót tesz, hiszen egyebek mellett jár hozzá a sport kipufogórendszer. Mint minden új Targához, az összkerékhajtás itt is széria, de kézi váltó szerencsére kérhető az autóhoz.

Nem kérdés, hogy a piac egyik legstílusosabb négykerekűjével van dolgunk az Exclusive részleg új büszkesége esetében, azonban akkor sem kell szomorkodnunk, ha elfogy a mindössze 15 példányos széria: az Exclusive részleg segítségével gyakorlatilag bármikor össze lehet állítani ugyanezt a modellt – az egyedi szín kikevertetése nem jelent problémát a részlegnek, s megfelelő összeg ellenében mindent megoldanak a fiúk. Igaz, az ’utólagos’ Gulf-Targa már nem az igazi, hiszen hiányozni fog róla a sorszámot jelző plakett, ami minden bizonnyal jóval gyengébb értéktartást von maga után...
