
A BMW szénája igencsak jól áll, hiszen nemrégiben történelmének legerősebb félévét zárta az eladások tekintetében. A gyáriak azonban nem állnak le, és további izgalmas terveket szövögetnek annak érdekében, hogy a következő esztendőkben sikert sikerre halmozzanak, tovább döntögetve a szinte még ropogós csúcsokat.
Még ebben az évben elindul a lavina, méghozzá a 3-as sorozat szedán változatának frissítésével. A gyáriak ezúttal kicsit nagyobb hangsúlyt fektetnének a ráncfelvarrásra, hiszen a szokásos változtatásokon kívül – átrajzolt első lökhárító és kissé módosított vesék – a modell új négy- és hathengeres erőforrásokat kaphat és az alapokhoz is hozzányúlhatnak. Természetesen a kombi is megkapja ugyanezeket a frissítéseket 2015-ben, azonban a GT változat csak további egy-két év múlva újulhat meg, ahogyan a 4-es sorozat különböző variánsai is csak 2016-ban kerülnek kés alá.
A 3-as is megújul hamarosan - a képre kattintva teszt nyílik
A prémium középkategóriáról továbblépve rögtön a luxusautók szegmensébe jutunk – már ami a BMW idővonalát illeti –, ugyanis jövőre, a Frankfurti Autószalonon bemutatkozik a vadonatúj 7-es széria. A Vision Future Luxury tanulmánnyal előrevetített óriás új platformot kaphat, mely a „35up” nevet kaphatja, amely alumínium, karbon és nagy szilárdságú acél elemeket is tartalmaz. Nem csak az új alap fog szénszálas anyagot tartalmazni, hanem maga a karosszéria is. Egyes források szerint akár egy M variáns is készülhet, amely a jövőben harcba szállhat majd a Mercedes-Benz által kínált S 63 és S 65 AMG változatokkal.
Nem csak a zászlóshajó fog bemutatkozni 2015-ben, hanem a már emlegetett X1-es is, amely elsőkerékhajtással, teljesen megújult formatervvel és a BMW UKL platformjával érkezik majd. A kis crossover mellett a 1-es széria is újabb, szedán taggal bővülhet 2017-ben, hogy a gyártó felvegye a versenyt az Audi A3 Limousine-nal és a Mercedes CLA-val – persze az sem kizárt, hogy a 2-es sorozat fog GranCoupé kivitelt kapni. Ugyanebben az évben jöhet a hab a tortára, hiszen a bajorok környezetkímélő, i szériája is háromtagúvá nőhet, méghozzá a régóta várt i5 képében, mely a meglévő városi kisautó és sportautó mellé egy családi opciót biztosít majd a vásárlóknak.
Új formatervet kap az X1
A BMW tehát igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy továbbra is tartsa helyzetét a piacon. Ez pedig a teljes modellpalettát átívelő újdonságokat látva nem is lesz olyan nehéz feladat.
