Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy a terepkupé nem a legpraktikusabb négykerekű műfaj az autópiacon, azonban az is kétségtelen, hogy a prémium szegmensben gyakorlatilag szárnyalnak az ilyen, kissé ellentmondásos felépítésű modellek. A Land Rover luxusra kihegyezett családjában is találunk ilyen típusokat, hiszen a Range Rover Evoque-ot, és kis jóindulattal a Range Rover Sportot is ide sorolhatjuk. Azonban úgy látszik az angolok ennyivel nem érik be, és egyes információk szerint már Genfben bemutatkozhat a legújabb terepkupéjuk, mely az előbb említett testvérek közé sorolna be.

A jól értesült források már azt is tudni vélik, hogy Velar névre hallgat majd az újdonság, ez pedig nem is lenne olyan meglepő, hiszen a 60-as években a Range Rover néhány titkos prototípusa már viselte ezt a típusjelet. Ha mindez még nem lenne elég, a gyáriak még nagyjából egy éve le is védették a Velar nevet. Ez egyébként ugyanakkor történt, amikor a Jaguar lefoglalta az I-Pace és az I-Type jelzést – és azokat már fel is használták az angolok, hiszen míg előbbit a hamarosan szériában is érkező elektromos crossoverük kapja meg, addig utóbbit a Formula E versenyautójukra aggatták rá.

Az Evoque vérbeli terepkupé, az újdonság is sportos formákkal jöhet

Visszatérve azonban a Range Rover állítólagos újdonságára: ha elkészül, a Velar minden bizonnyal a JLR alumínium alapjait kapná meg, melyre a Jaguar F-Pace is épül. A méretben, és minden bizonnyal árban is az Evoque és a Sport változatok közé pozícionált terepkupé bár a márkától elvárható minimumra biztosan képes lehet majd terepen is, sokkal otthonosabban mozoghat majd az aszfalton. Mindehhez pedig jól passzolhat a kupésan lejtő tetőív és a dinamikus formák, melyek minden bizonnyal a Range Rover legfrissebb formanyelvét örökítenék tovább – persze némi újítással karöltve.

Noha egyelőre még az sem biztos, hogy a Velar valóban bemutatkozik, egyesek már azt is tudni vélik, hogy a motortérben a JLR négy- és hathengeres erőforrásait kapnak majd helyet, míg egy esetleg sportváltozatban még a gyáriak bivalyerős V8-asa is bekerülhet. Ha mindez még nem lenne elég, egy teljesen elektromos hajtáslánc is szóba jöhet, de ennél jóval valószínűbb egy konnektoros hibrid bemutatkozása. A Velar bemutatkozása igazi meglepetés lenne, hiszen egészen mostanáig – néhány rejtelmes kémfotón és pletykán kívül – szinte semmilyen információ nem szivárgott ki az angoloktól. Éppen ezért mi némi fenntartással kezelnénk ezeket a híreket, noha reménykedünk benne, hogy valóban láthatjuk majd Svájcban az újdonságot.