Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Chevrolet bejelentette, hogy alig két hónap múlva, május 16-án debütál a vadonatúj Camaro izomautó – a Dodge Challenger frissítésére és a teljesen új Ford Mustangra reagálnia kellett a Chevynek is, a GM pedig nagyon komolyan vette a projektet: a Camaro az alapoktól átalakul, a tervezők tiszta lappal kezdtek a fejlesztésnél.

A hatodik generációjába lépő amerikai izomgép az új Alpha padlólemezre épül, s vélhetően könnyebb lesz elődjénél. Állítólag az emblémán kívül nem sok mindent tart meg a Chevy, s az előzetes, gyári hírek szerint több mint 70 százalékban friss fejlesztésről beszélhetünk – mind a karosszéria, mind a hajtáslánc, mind pedig az első-hátsó futómű új lesz. A 6,2 literes V8-as motort 20 százalékban át kellett dolgozniuk a tervezőknek, hogy beférjen az áttervezett bölcsőbe; módosul például a leömlő is, a teljesítmény persze tovább emelkedik, miközben javul a hatékonyság.

Szinte az utolsó csavarig átalakul a Camaro - de a V8-as szerencsére marad!

A 6. generációs Camaróról május 16-án fog lehullni a lepel, a részletes információkkal pedig természetesen jelentkezni fogunk.