
A Volvo néhány éven belül körbeér teljes modellpalettájának lecserélésével. Először az új XC90 érkezett meg az új generációs modellek közül, aztán az S90/V90 páros következett a sorban a V90 CC-t is beleértve, majd a vadonatúj XC60 is megjelent, a habot a tortán pedig a kínálatba frissen belépő XC40 jelentette. Már csak két típus vár a cserére: egyrészt az S60/V60, aminek utódja a hírek szerint jövőre mutatkozik be, másrészt pedig a V40, ami mind a mai napig okos választásnak számít a prémium kompaktok között, de lassan eljön az idő az utód bemutatására.
A következő V40 pedig állítólag nagyobb megújulás előtt áll, mint valaha. Az triviális, hogy a formavilág alaposan átalakul, de a pletykák szerint az autó arányai is átalakulnak, továbbá a V40-nél először megjelenik az elektromos, valamint a konnektoros hibrid hajtáslánc is a palettán, hiszen az alapokat biztosító CMA nevű padlólemez - tudni érdemes különben, hogy az XC40 kis crossover is erre épül - lehetővé teszi az ‘elektrifikációt’. A belső égésű motorok kedvelőinek jó hír, hogy a Volvo jól bevált ‘VAE’ típusú 2-literes, 4-hengeres turbós benzin- és dízelmotorjai maradnak a kínálatban (D2/D3/D4 illetve T2/T3/T4/T5 néven), de a a hagyományos hajtásláncokat kiegészíti majd a benzin-elektromos hibrid verzió 50 km-nél is nagyobb elektromos hatótávval, valamint a teljesen elektromos variáns.
Rövidesen megújul a Volvo V40 is – hibrid és elektromos változatok is megjelennek
A teljesen elektromos V40 kapcsán olyan információk is felreppentek, amelyek értelmében két akkucsomagot is biztosítanak a svédek az autóhoz, így a leendő vásárlók elérhetőbb áron választhatnak egy kisebb kapacitású akkumulátort, míg (bőséges) felárért egy nagy akkus V40 is felkerül a palettára - az elektromos autókkal szerzett eddigi tapasztalataink alapján nem is kérdés, hogy érdemes lesz a nagyobb akkura voksolni. Mivel az XC40 is a szóban forgó padlólemezre épül, nem meglepő módon vélhetően a crossoverből is érkeznek rövidesen hibrid/elektromos változatok – a megegyező alapok előnye, hogy a Volvo szabadon kombinálhatja a kifejlesztett hajtásláncokat. Az új V40 hivatalos leleplezéséről egyelőre nincsenek hivatalos információk, de a várakozások szerint nagyjából két év múlva fogja bemutatni a Volvo az új belépő ‘svédacélt’.
