A küzdelmet akár nevezhetjük szimbolikusnak is, hiszen az eladási mögötti tartalom fontosabb, de azért korántsem mellékes, hogy melyik a világ legnagyobb autógyártója. A korona tavaly a Toyota fején landolt, ám 2015 első féléves adatai alapján úgy tűnik, hogy ezúttal a Volkswagen érezheti magát nyeregben.
A wolfsburgi központú konszern az első félévben 5,04 millió autót értékesített, miközben a japánok 5,02 milliós adattal mögéje futott be. Ez persze nem nagy differencia, de ha a realizált nyereséget nézzük, a Toyota bizony továbbra is felülmúlja majd jócskán a Volkswagent. Érdekes, hogy a tavalyi év hasonló időszakához hasonlítva valójában 0,5 és 1,5 százalékkal csökkent a két konszern értékesítése. A harmadik helyen álló General Motors szintén kevesebbet adott el 1,2 százalékkal, összesen 4,86 millió eladott járművel biztosítva be magának a féléves bronzérmet.
Ha a tendencia így folytatódik a Toyota trónfosztása borítékolható lesz, igaz, elenyésző különbség adódik majd az európai, japán és amerikai cégcsoportok között.
