A prémium márkák értékesítési sikereivel már több ízben is foglalkoztunk, legutóbb például tegnap írtunk arról, hogy a BMW milyen kimagaslóan szerepelt hazánkban tavaly, közel 3 ezer eladott autóval. A legnagyobb számokat azonban természetesen még mindig a ‘nem-prémium’ márkáknál találjuk, amit mi sem bizonyít jobban, mint például a 2017-ben értékesített Opel modellek száma: Magyarországon mintegy 11,5 ezer új Opel talált gazdára.
Egyre többen ülnek Opelbe - galériaA 11.486 eladott Opel 9 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest, de meglepő, hogy ez is ‘csupán’ a 3. helyre volt elegendő a hazai összeladásokat tekintve. Az Opel tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a márka nagyon büszke a magánpiacon elért eredményekre, ahol 31,5%-os pluszt sikerült elérni 2016-hoz képest. Koncz Gábor, a márka hazai igazgatója elmondta, hogy az idei évben még a tavalyinál is nagyobb növekedést várnak, és a 2018-as értékesítési cél 13 ezer autó. Koncz Gábor hozzátette, hogy jelenleg több, mint félmillió Opel közlekedik hazánk útjain, ami hihetetlen szám – főleg, ha az egyenlethez hozzávesszük hazánk lakosságát (a szerk.). Alább a márka hivatalos sajtóközleményéből olvashatják a részleteket.
Nálunk a Grandland X lett az (egyik) Év Autója, 2018-ban a piacon is bizonyíthat
Az Opel Magyarország sikeres évet zárt tavaly. A re-exportot (itthon forgalomba helyezett, majd 3 hónapon belül forgalomból kivont) is tartalmazó statisztika szerint az Opel összes eladása 9 százalékos növekedést mutat, ami 11.486 eladott autót és 8,4 %-os piaci részesedést jelent. A teljes piac tavaly 136.206 autót számlált, azonban az így regisztrált autók mintegy 12,3 százaléka, 16.751 darab három hónapon belül kikerült az országból – a ‘tényleges' eladások száma tehát 119.455 volt.
A biztonságos, praktikus Crossland X 4 milliótól indul„A nagymértékű re-export hangsúlyozása azért fontos, mert nem csak az eladási számokat befolyásolja, hanem jelentősen torzítja az egyes piaci szereplők hazai eredményeit” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „Van olyan márka, amelyiknek például a személyautó eladásaiban a re-export nagyobb volumenű, mint a ténylegesen itthon maradó autóké, és vannak sokan – közéjük tartozik az Opel is – amelyek nem támogatják ezt az üzleti gyakorlatot és értékesítésükben a re-export marginális. Az Opel esetében ez azt is jelenti, hogy a re-exporttól megtisztított statisztikában lényegesen jobb eredményeket produkálunk. Az összpiacon például ez piaci részesedésben 9,4%-ot jelent (szemben a „hivatalos” 8,4-gyel), a személyautók piacán pedig a második helyet és 9,8%-os piacrészt. A tavalyi eredményekkel kapcsolatban érdemes még kiemelni, hogy a magánvásárlók körében az Opel 32 százalékos növekedést tudott elérni.”
2018-ra az Opelnél a 13 ezres eladás a cél hazánkban - galéria
A múlt évben az Opel számos újdonsággal jelentkezett. Ezek közül az Insignia nyár elején, a Crossland X ősszel, a Grandland X pedig az év vége felé került a kereskedésekbe. 2018 lesz az első olyan év, amikor a teljes új modellpaletta év elejétől elérhető. Az Astra továbbra is a legkelendőbb Opel: az új Astra K illetve a korábbi Classic szerepét betöltő, az Astra J-n alapuló szedán eladásai meghaladták a 4.250-et. A Corsa 1.850-es eladást produkált, a gyorsan növekvő SUV szegmensben a Mokka X szerepelt a legjobban (1.287 darab), az év második felében/végén érkezett Crossland X és Grandland X pedig igazán idén mutathatja meg, hogy mire képes a piacon. A Crossland X esetében nem csak az Enjoy felszereltségű modell négymillió alatti induló ára attraktív, hanem az is, hogy az NCAP hivatalos töréstesztjein tavaly a Crossland X lett a kategória legjobbja. Az Insignia fokozatosan belelendül, decemberben már a szegmens második legjobb eladásait produkálta.
A PSA okosan, gazdaságosan igazítja az Opel sorsátAz idei év a termékújdonságok tekintetében szerényebb lesz, mint 2017. Tavasszal mutatkozik be a Combo Life, azaz a már PSA-alapokra épülő új Combo személyautós változata, mégpedig márciusban egy európai roadshow keretében. Az Opel idén nem képviselteti magát a Genfi Autószalonon, mivel addig a Combo lenne az év egyetlen újdonsága. Más modelleknél viszont jönnek új változatok: az Insignia GSi már rendelhető a top benzines és dízel motorokkal, szintén tavaszi újdonság a Grandland X kétliteres, 177 lovas dízel motoros variánsa a nyolcsebességes automataváltóval kombinálva, és az év folyamán további újdonságok is érkeznek az Opeltől. A Combo haszonjármű változata az év vége felé érkezik.
Az új Insignia is kezd belendülni - galéria
Több, mint félmillió Opel fut hazánk útjain - galéria„Az új anyavállalat, a PSA hitvallásával összhangban az Opelnél is a jó teljesítmény a legfontosabb szempont” – mondta Koncz Gábor. „Az Opel Magyarországon kivételes helyzetben van, továbbra is a legnépszerűbb autómárka a magyar utakon, a hivatalos statisztikák szerint a hazai Opel autópark most lépte át a félmilliós álomhatárt. Minden eddiginél szélesebb és fiatalabb modellpaletta áll jelenleg rendelkezésünkre, és az a célunk, hogy 2018-ban a piaccal együtt tudjunk fejlődni, azaz megőrizzük, vagy ha lehet, még erősítsük is a pozícióinkat.”

