Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az autórajongók egyik nagy várományosa az új Mazda MX-5, amelynek hivatalos, barcelonai bemutatójáról még ezen a héten tudósít kollégánk. A nyitott tetejű élménygép premierje előtt azonban egyre csak gyűlnek a hírek, miszerint az Alfa Romeóval megosztott platformra az olaszokkal szemben nem kerül turbómotor, hanem a régebbi szívó erőforrás is megtalálható lesz a modell kínálatában.

Ahogy a jelenleg futó generáció esetében, úgy a hírek szerint az új verzió hajtásában is szerepet vállal a japánok kétliteres, négyhengeres szívó SKYACTIV motorja, amelyet hatfokozatú kézi váltó kapcsol össze a hátsó tengellyel. A most elérhető 166 lóerős motor a tömegcsökkentésen átesett modellt még sebesebben repítheti, megőrizve a szívómotorok utánozhatatlan karakterét.

A Mazda Australia egyik vezetője által kiadott információkból ráadásul az is kiderült, hogy a kétliteres benzinmotor még potensebb lesz, ugyanis a jelenleg 166 lóerős négyhengeresének teljesítménye az új Miata – ahogy a tengerentúlon nevezik – motorházteteje alatt inkább a 200 lóerőhöz közelít majd, amivel a kínálat legerősebbje marad.

A másik választási lehetőséget az 1,5 literes, ugyancsak négyhengeres szívómotor jelenti, amely a 3-asban már kapható is, 100 lóerős teljesítménnyel. Noha egy hátsókerékhajtású sportautóhoz utóbbi kevésnek hathat, a csökkentett tömeg ellensúlyozza majd a lóerők hiányát, ráadásul érdemes visszaemlékezni arra, hogy az eredeti MX-5 is hasonló teljesítménnyel mutatkozott be annak idején.

Persze a nyitott autók legnagyobb piacán, Amerikában nyilván nem a kisebb motor lesz a népszerű, de Európában azért szép karriert futhat be. További pletyka, hogy a nyitott verzió mellé a jövőben kupé is érkezik, ami az MX-5 történetében mérföldkő lesz.